KOSARAM
Kosaram üres

TÁMOGATÁS

Heti Hírmondó

Heti Hírmondó TV-SAT, CCTV, WLAN
No. 40/2010 (2010. november 29.)
Több fényt (more light) Európa számára. 2010. október 26-án a párizsi konferencián a szélessávú internettel kapcsolatban a Fiber To The Home Európai Tanácsa bejelentést tett közzé a kontinensen a száloptikai hálózatok fejlesztését illetően. Az elmúlt 6 hónapban 22%-kal nőtt az előfizetők száma, akik már ezt a technológiát használják. Az eredmény főként azokban az országokban nyomon követhetők, ahol a gyors fejlesztések eredményeit a szolgáltatások területén is alkalmazták és ezek az EU legfiatalabb tagjai, valamint Oroszország, amely változások megvalósultak.
Az első helyen a rangsorban, figyelembe véve a lakosság arányát is, akik a száloptikát használják Litvániát találjuk. A második és harmadik helyen Svédország és Norvégia helyezkedik el. Ebben a három országban a becsült közvetlen üvegszálas kapcsolatok százalékban kifejezve 21%, 13%, és 12%-a a háztartásokat illetően.
Abszolút számokban a vezető ország még mindig Oroszország, amely 1,2 millió felhasználót tud felmutatni, akik valóban ezt a technológiát használják. A meglepetés Románia 13. helye volt. Az ország megelőzött még magas gazdasági fejlettséggel rendelkező országokat is, mint Franciaország, Olaszország és Portugália. A leggyorsabban növekvő üvegszálas infrastruktúrája Bulgáriának van, amely úgy a 8. helyen van, ami azt jelenti, hogy nyolcat ugrott a rangsorban.


Chris Holden, az FTTH Tanács Európa elnöke azt mondta: "Az új tagállamok vezetik a rangsort Európában a az optikai kábelek az otthonokban történő bevezetésében" ... "Ha Oroszországot is ide vesszük, ma a legtöbb FTTH/B kapcsolat Kelet-Európában található."
A ranglista számításba veszi azokat az országokat amelyekben az FTTH /B elterjedtsége a az otthonokban legalább 1 százalékát éri el. Ezért tartalmaz ez csak 17 államot. Az igazi meglepetés Németország és Anglia hiánya a rangsorból. A Kelet-Európában lévő tagországokban az infrastruktúra dinamikus fejlesztését erősen támogatják az EU források is.
2010 június az FFTH/B penetráció európai rangsora
Forrás: IDATE és FTTH Európa Tanács
Globálisan a legtöbb előfizetője az FTTH/FTTB szolgáltatásoknak Ázsiában van. 2008-ban 78%-os volt a fedettsége az otthoni optikai kábeles rendszereknek ezen a kontinensen.
Az európai országoknak csak 5% a globális piaci részesedése. Ipari elemzők becslése szerint 2011 végére körülbelül 16 millió háztartás lesz Európában csatlakoztatva az FTTH/FTTB hálózatokba - mintegy 8%-a az összes háztartásnak. Ez azért nem tűnik annyira ambiciózus tervnek annak fényében, hogy Dél-Koreában már két évvel ezelőtt - 2008 végén a háztartások 45%-a csatlakozott az FTTH/FTTB-hez. Abban az időben ez az arány Japánban 25%, Tajvanban 12% volt.

Antennák a világ legöregebb városában A legrégebbi és legmélyebben fekvő város - 276 méterrel a tengerszint alatt helyezkedik el. Közelében található a híres város Dzsebel-Kuruntul (Negyven nap-hegy), a másik a Kísértet-hegy, neve a három hegygerinc egyikének, amelyen az antennák is láthatók. Egyikük a modern civilizáció minden kellékét magán viseli, köztük az antennákat. A hegygerinc másik felében van az a kolostor, amely köré épült barlangban élt egykoron Jézus. A hagyomány szerint Jézus odament, hogy negyven napig böjtöljön és ellenálljon az ördög kísértésének. A hegy tetejéről megtekinthető a város panorámája.
Mi a város neve? - Hírlevelünk végén megtalálhatja a választ a kérdésre.

A Kisértet-hegy nézete a Kolostorral
Antennák a Kisértet hegyen
Antennák a város egyik házának tetején
SMATV rendszerek tervezése. Papír és ceruza segítségével a tervezés fáradságos és magában hordozza a tévedés kockázatát. A TERRA cég szabd szoftvere - a SatNet 2.0.2 - a program lehetővé teszi, hogy a cég által gyártott termékeket alkalmazva a projekt tervezését grafikus formában elvégezze, meghatározza a jelszinteket a konnektorokban, hogy azok megfeleljenek a hatályos szabványoknak, valamint döntési helyzetet alakít ki az erősítők felhasználását illetően a kábelezés okozta veszteségek kiegyenlítésére. A program lehetővé teszi, hogy archiválja a kidolgozott projekteket.

A SatNet szabad felhasználású szoftver letöltése
Designing SMATV systems with TERRA SatNet software
Film, amely bemutatja a tervezés folyamatát
egy multiswitch rendszernél
CCTV képek Mozilla Firefoxban, Internet Explorer helyett. A videótartalom megtekintése böngészőn keresztül az egyik legnépszerűbb a távoli felügyeletek közül, különösen a kis CCTV rendszerek esetében (otthonokban, vállalkozásoknál stb.)
Az ActiveX-vezérlők engedélyezési okai miatt, eddig az egyetlen böngésző, amely lehetővé tette a CCTV felvételek megjelenítését az Internet Explorer volt.


DVR TREND 250 kapcsolat
Mozilla Firefox használatával
DVR Hikvision kapcsolat
Mozilla Firefox használatával
Az IE Tab plug-in telepítése után a Mozilla Firefoxban, a felhasználók számára lehetőség van a honlapon megjeleníti, ami eddig az IE motorral volt lehetséges. A belépési adatok megadása után, a kompatibilitási mód kiválasztása után automatikusan, vagy manuálisan aktiválhatja az üzemeltető. Minden konfigurációs és felügyeleti lehetőség engedélyezve van beleértve:
  • távoli konfiguráció
  • feldolgozás időzítése
  • élő ellenőrzés
  • lejátszás
  • a kimenő relék irányítása
és még sok más DVR modell-függő funkció.
Az IE Tab Plug-in lehetővé teszi a távoli irányítást a következő DVR-eknél: TREND 250X04 M72504, M72508 250X08, 250X16 M72516, Ultimax 104 M71040, 204 M72040, Hikvision-Ultimax 7300, 8100 M74040, M74080, M76080, M76081, M76160, M76161, M78080, M78160.

Objektív csere dómkamerában. Sok esetben előfordul, hogy a gyárilag beszerelt objektívek cseréje szükségessé válik a dómkamerákban.
A kamerák kétféle lencsét használnak - a CS/C, vagy CS-M-el szereltek átmérője 13 mm. A CS típusú objektíveket BOX kameráknál használják (általában objektívek nélkül értékesítik), de a magas minőségű dómkamerákban is alkalmazzák, például V-CAM 515 M10751 és a CS-M rögzítésűeket általában board kamerákban alkalmazzák (jellemzően mennyezetre szerelhető kivitelben), mint a CAM-612D M10734.

Objektívek dómkamerák számára:
CS-M rögzítéssel

CS rögzítés fókusz beállítással

  • M2002 - JENSEN 2.5mm F2.0
  • M2004 - JENSEN 4 mm F2.0
  • M2006 - JENSEN 6 mm F2.0
  • M2007 - JENSEN 8 mm F2.0
  • M2012 - JENSEN 12 mm F2.0
  • M2015 - JENSEN 16 mm F2.0




CCTV Lens: JENSEN MTV 2.5mm F2.0

CCTV Lens: JENSEN 4 mm F F2.0
Objektívek CS-M rögzítéssel
Objektívek CS rögzítéssel
Vezeték nélküli CCTV IP rendszer. A CCTV IP technológia lehetővé teszi vezeték nélküli felügyeleti rendszerek videóátvitelét minden lehetséges probléma nélkül.
A végső rugalmasság azáltal is megvalósítható, ha az IP-kamerák külön hozzáférési pontokat használnak, például a N2301, N2311. Lehetővé teszik a továbbítást az épületek tetején, amely nem lehetséges abban az esetben, ha a kamerákban beépített AP van.

Outdoor IP Camera: Pixord PL-621E (2Mpx, H.264, PoE)Megapixel network camera: PIXORD P600E (2.0 Mpx, H.264, PoE)Wireless Access Point: ULTIAIR 323KCWireless Access Point: ULTIAIR 323KCWireless Access Point: ULTIAIR 417SBSoftware Package: NUUO SCB-IP+04Wireless Access Point: ULTIAIR 323KCWireless Access Point: ULTIAIR 323KCOutdoor IP Camera: Pixord PL-621E (2Mpx, H.264, PoE)Megapixel network camera: PIXORD P600E (2.0 Mpx, H.264, PoE)Software Package: NUUO SCB-IP+04
Wireless CCTV IP rendszer Pixord kamerákkal
A fenti diagram egy drótnélküli megfigyelő hálózatot mutat be Pixord P600 K1532 és PL-621 K1533 kamerák használatával, amelyek a központi felügyelethez és rögzítő rendszerhez csatlakoznak egy szerverre, amelyet a NUUO szoftver irányít és biztosítja a következő funkciókat:
  • tárgyak számolása,
  • hangfelvétel (ha a kamerának egy mikrofonja vagy egy megfelelő bemenete van),
  • mobiltelefonokon keresztül történő felügyelet,
  • tárgyak elmozdulásának észlelése,
  • értesítés a kommunikációnak vagy a jelnek az elvesztéséről ,
  • teljes ellenőrző rendszer diagnosztikája.
A képelemzés, amely a szoftverben meg lett valósítva, sokkal könnyebbé teszi az üzemeltető munkáját, miközben minimalizálja annak a hatásait, hogy a videokamerás megfigyelőrendszer képei a folytonos megfigyelése alatt veszteséget szenvedhetnek.
Legyen legális - legyen engedélyezett a GSM repeaternek a használata. A GSM repeatereket a celluláris mobil kapcsolatok javítására használják, meg kell felelniük a szigorú előírásoknak és nem szabad megzavarniuk a nyilvános mobilhálózatok működését. A legigényesebb szabvány igazodik a kijelölt frekvenciatartományhoz - ETSI EN 300 609-4 V8.0.2.
A GSM repeater vásárlása előtt az ügyfélnek ellenőriznie kell, a mellékelt CE-nyilatkozatot, amely megerősíti, hogy a hatályos szabványnak megfelel az erősítő. Ha nem, az eszköz értékesítése Európában illegális és ilyenkor mind az eladó és a felhasználó felelős a berendezés működéséből adódó, a szolgáltató felé bekövetkezett következményekért.


Bizonylat az előírt szabványossági megfelelőségről


CE Megfelelősségi Nyilatkozat
kibocsájtotta a DIPOL cég
Olvasók szavazatai - "Megnyerően az antennákról". 182 kép szállt ringbe, amelyek közül 21-et választottunk ki, amelyek szerintünk nagyobb érdeklődésre tartott számot.
Az olvasók szavazataira egy hónap állt rendelkezésre, amelyen kiderült, hogy a szavazatok alapján a díj nyertese Tomir Dabrowski, aki győztesként egy üveg márkás Tokaji bort kap, amelyet a Dipol Hungaria szponzorált.
Már most szeretnénk jelezni és felkérni, hogy vegyen részt a jövő évben ismét megrendezendő versenyen, amely 2011 júniusában kezdődik.

Képek a szavazási sorszámokkal
Jerikó A város a Jordán folyó nyugati partján palesztin területen helyezkedik el. Jerikó valószínűleg a legöregebb város a világon és természetesen a legrégebbi település is egyúttal, amelyen folyamatosan emberi települések voltak. Már 8000 óta i.e. a város 4 hektáros területét körülvette egy körülbelül 3.5 méter magas kőfal, ahol egy kőből készült 10 m-es torony magasodik. A tornyot a legrégibb erődítményszerkezetnek találják.
Zakeus platánfa Jerikóban
Az erődítmény falmaradványai
Továbbra is a legrégibb torony
Jerikó panorámája
Korábbi számainkban írtuk:

DVB-T vevőkészülék, PVR és multimédiás lejátszó - a Signal HD-507 A99250 az egyetlen eszköz a piacon, amelyik egy kicsi praktikus házban DVB-T vevőkészülék és egy többfunkciós multimédiás készülék is. Ennek a digitális vevőnek a használata az egyik legolcsóbb mód arra, hogy egy régebbi analóg TV készülékhez, LCD, vagy plazma televízióhoz alkalmazzák (amennyiben az LCD vagy plazma TV csak MPEG-2 tunerrel rendelkezik), ezáltal részesei legyenek az MPEG-4 digitális televíziózás világának. Még az MPEG-4 tunerrel teljesen felszerelt televíziók tulajdonosait is érdekelheti egy ilyen multifunkciós eszköz, a beépített médialejátszó és a Personal Video Recorder miatt (PVR Ready - lehetőség van felvenni a DVB-T adásokat külső USB-memória tárolóra). A Signal HD-507 képes lejátszani képeket, zenét és videókat - beleértve a nagy felbontású műsorokat is...
How to install digital TV tuner Signal HD-507
Hogyan telepítsük a Signal HD-507 DVB-T tunert
Otthoni/SOHO hálózat 3G routerre alapozva. Egyre több az internetes kapcsolat a mobilszolgáltatók hálózatában. Az ajánlott modemek lehetővé teszik a mobil kapcsolatot egy számítógépen (szükséges a jel). Használják ki a lehetőséget és építsenek hálózatot a TP-LINK 3G/3.75G router segítségével.
A TP-Link TL-MR3420 N2957 lehetővé teszi egy vezeték nélküli és vezetékes hálózat létrehozását...
Egy új minőségi CCTV kamera - 600 TVL. Az n-cam 640 + IR M11273 és az n-cam 680 + IR M11274 kamerák 1/3 Sony Super HAD II CCD + új CP DSP-vel rendelkeznek. A kamerák nagy felbontású videót képesek szolgáltatni azáltal, hogy csúcstechnológiás képábrázoló technológiát és különleges algoritmusokat használnak. A megnövelt felbontás és a nagyon magas S/N arány miatt (több mint 50 dB) jó minőségű képet biztosítanak finom árnyalat dús részletekkel...

Írások, cikkek különböző témákról

DVB-T információk


Vedd és Vidd!!

A határozott idejű kártyák készpénz fizetése ellenében azonnal elvihetők!

Ajándékozza meg családtagjait ezzel a Magyarországon újdonságnak számító kártyaértékesítési formával!
 
ELŐRENDELÉS
Lehetőség az érdeklődők számára a hetenként megjelenő Heti Hírmondó számait díjmentesen elektronikus postán eljuttatni, kérjük az e-mail címét megadni:
 
 
ELŐZŐ SZÁMBAN
HETI HÍRMONDÓ ARCHÍVUM
JÓ ÁRAT KÍNÁLUNK
ÚJAK KÖNYVTÁRUNKBAN
ÉRDEMES ELOLVASNI