KOSARAM
Kosaram üres

TÁMOGATÁS

Heti Hírmondó

Heti Hírmondó TV-SAT, CCTV, WLAN
2013/38. szám (2013. nov. 18.)
Amikor alszol, az autó vezet és feltölti az akkumulátort. A 2013-as ITS Világkongresszuson, Tokyo-ban (ITS - Intelligent Transport Systems), amelyre október 14. és 18. között került sor a Denso Corporation of Japan, a széles körű autóipari alkatrészek gyártója bejelentette azt a technológiát, amely lehetővé teszi az automatikusan öntöltő elektromos autókat a távoli áramelosztó pontokban.
Egy okostelefonnal és GPS-rendszerrel az autók beprogramozhatók a közeli áramelosztó ponthoz való elvezetéshez, hogy feltöltődjenek energiával, amely szükséges a nap folyamán és visszatérhetnek a saját parkolóhelyükre. Természetesen a szolgáltatási terület minden autónak korlátozott lesz a parkolóhelyektől függően.
Az ötlet úgy tűnik vonzó, de nagyon nehéz megvalósítani. Ugyanakkor a tesztek száma és a sikeres prezentáció arra utal, hogy valahol a Távol-Keleten, ahol az elektromos járművek népszerűsége viszonylag nagy, az emberek hamarosan látni fognak mozgó "fantom" autókat, sofőr nélkül.
Az elektromos autók elemei általában több mint tizenkét órát igényelnek a teljes feltöltéshez. Mivel csak korlátozott számú töltőhely áll rendelkezésre, több várakozási idő lehet. A japán Denso cég által kifejlesztett technológiával megoldható ez a probléma, amely lehetővé teszi a jármű akkumulátorának önálló feltöltését bármikor, nappal vagy éjszaka.
Egy okostelefonnal a felhasználó képes lesz meghatározni, hogy az autó mikor kezdjen el tölteni. Amikor eljön az ideje a GPS-rendszer által vezérelt jármű meghatározza a megfelelő útvonalat és elvezeti magát a töltés helyszínére. Az elérhető helymeghatározás pontossága legalább 10 cm, ami elegendő az érintésmentes töltési módszerhez. Az ütközések, az akadályok és egyéb járművek kikerüléséért, az autók felszereltek lézeres radarral, beépített videokamerával, melyek elirányítják az autókat a fehér vonalak között.
Ez a megoldás nagyon kényelmes lehet az autóflották, hotelek, autókölcsönzők stb. tulajdonosainak. Lehetővé teszi az autók hatékony "tankolását" anélkül, hogy időt vesztegetnének az ilyen műveletekre. A piac vajon elfogadja majd ezt az innovatív ötletet? - Ki tudja, a Denso még nem is közölte a rendszer végrehajtásának becsült költségeit.
Optikai szál egy többemeletes épületben. Egy telepítő cég feladata volt egy optikai hálózat előkészítése egy lakóépületben. Minden apartman számára két optikai szálat kellett biztosítani. Az egész rendszer kiindulási pontja az alagsorban, egy külön szobában található.
A vállalkozó úgy döntött, hogy egyszerű hozzáférésű kábeleket használ az optikai rendszer telepítésére. A kábelek szálai - 12, 24, 36 vagy 48 - laza csőben helyezkednek el, amelyből nyílások vághatók ki, általában minden emeleten, így kihúzhatóak a szükséges számú szálak.
Tartalék kábeltartó állvány: ULTIMODE-X01-A (állítható)Optikai elosztó kábel: ULTIMODE BS-24SM (24xG.657.A2, könnyű elérés) [1m]Drop/Distribution Tube VC-TUB (5mm/3.5mm)Breakout egység VertiCASA VQ-BUDrop/Distribution Tube VC-TUB (5mm/3.5mm)Breakout egység VertiCASA VQ-BUDrop/Distribution Tube VC-TUB (5mm/3.5mm)Breakout egység VertiCASA VQ-BUSzáloptikai doboz: ULTIMODE MT-672 (19Előlapi tábla ULTIMODE TB-02W (1xSC duplex)Egymódusú adapter ULTIMODE A-522D (2xSC/APC-2xSC/APC)Előlapi tábla ULTIMODE TB-02W (1xSC duplex)Egymódusú adapter ULTIMODE A-522D (2xSC/APC-2xSC/APC)Előlapi tábla ULTIMODE TB-02W (1xSC duplex)Egymódusú adapter ULTIMODE A-522D (2xSC/APC-2xSC/APC)Előlapi tábla ULTIMODE TB-02W (1xSC duplex)Egymódusú adapter ULTIMODE A-522D (2xSC/APC-2xSC/APC)Előlapi tábla ULTIMODE TB-02W (1xSC duplex)Egymódusú adapter ULTIMODE A-522D (2xSC/APC-2xSC/APC)Előlapi tábla ULTIMODE TB-02W (1xSC duplex)Egymódusú adapter ULTIMODE A-522D (2xSC/APC-2xSC/APC)
Az optikai rendszer architektúrája a többlakásos épületben
Ebben az esetben a telepítő a rendszer elosztó kábeleit vertikálisan helyezte el, de természetesen lehetőség van vízszintes elrendezést is használni, ha megfelelőbb az adott épületben. A legfelső emeleten van egy tartalék kábel, amely egy ULTIMODE-X01-A L5504 tartalék-kábel állványon van elhelyezve. A padló ágakat az L5351 kitörés védő egységek védik. Az egységek és apartmanok között futó optikai szálakat a VC-TUB L7211 csövek védik. Az optikai ágak TB-02W L53002 dobozokkal és L4322 adapterekkel végződnek. A műszaki szoba el van látva egy rack szekrénybe szerelhető száloptikai dobozzal: ULTIMODE MT-672 L5272.
A rendszer gazdaságos, a kábelezés nem foglal sok helyet és az átviteli közeg - optikai kábelek - lehetővé teszi a nagy adatátvitelt, amely elegendő lehet akár évtizedekig.
Kompakt parabolaantennák kis multiswitch rendszerekhez. Évek óta a műholdas TV az egyik fő forrása a televízió műsoroknak. A parabolaantenna mérete és minősége nagyon fontos a műholdas adások zavartalan vételéhez. A fogyasztói alkalmazásokhoz a 80 cm-es tükrök teljesen elegendőek a legtöbb európai országban, miközben a kisebb multiswitch rendszerek alapja a magas színvonalú 100 cm-es tükör kell legyen. Ezek a fajta SMATV rendszerek egyszerűen magasabb jelszintet igényelnek, mint az egyéni telepítések.
Egyéni műholdas vételnél és multiswitch rendszereken alapuló kisközösségi antenna telepitéseknél javasoljuk a dán TRIAX cég antennáit. A sok, látszólag hasonló termékek között számos megkülönböztető jellemzővel birnak:
  • vastag acéllemez, horganyzott és porszórt poliészter festékkel - kiváló korrózióvédelem
  • átgondolt, stabil, pontos és gyors szerelési mód
  • erős fejtartó kar, ellenáll a szélnek
  • a fej gyors és egyszerű telepítése
  • a magassági szög pontos megjelölése
  • megfelel az ETS 300.784 szabványnak
Univerzális QUATRO fej: TRIAX TQT 006Műholdas antenna: TRIAX 100 TD (100cm, sötétszürke)Koaxiális kábel 75 ohm TRISET-113 PE (zselés) [1m]Koaxiális kábel 75 ohm TRISET-113 1.13/4.8/6.8 [1m]Koaxiális kábel 75 ohm TRISET-113 1.13/4.8/6.8 [1m]Univerzális RTV-SAT végkonnektor SignalUniverzális RTV-SAT végkonnektor SignalMultiswitch MR-532 terra (5 be, 32 ki,) földi TV erősítővelAntenna közösítőszűrő ZA 4Ms FM/6-12/21-69/75URH rádióantenna Dipol 1RUZ PM B UHF televízió antenna: DIPOL 19/21-69 DIGITAL
Egy SMTV rendszer, DVB-T/DVB-S/S2 jelek elosztásával 32 TV/SAT aljzathoz.
A TRIAX 100 cm-es antenna és a QUATRO fej optimális jelszintet biztosit,
amely a Terra MSR-532 multiswitchen keresztül van szétosztva
Az alábbi TRIAX tükröket ajánljuk:
 
NameTRIAX 80 TDTRIAX 80 TDTRIAX 100 TDTRIAX 100 TD
Code
A9641A9642A9644A9645
Gain at 11.7 GHz [dBi]37.137.138.838.8
Beam width [°]2.62.62.02.0
Strength (wind 42 m/s) [N]619619902902
Colorlight gray (RAL 7035)dark gray (RAL 7016)light gray (RAL 7035)dark gray (RAL 7016)
Dimensions [mm]780x700780x700950x850950x850
Videó továbbítása sodrott kábelen keresztül. A kamera videó jele koaxiális kábelen, vagy sodrott érpárú kábeleken passzív eszközökkel akár 400 méteren továbbitható. Ez a korlátozás az átvitt jelek amplitúdó és fázis torzulásai miatt van, amely növekszik a kábel növekedésével együtt.
A csavart érpár (pl. a legnépszerűbb UTP) négy pár csavart réz vezetékből áll, melynek átmérője 0,5 mm. A sodrott pár természetes módon megszünteti a külső zavarok okozta hatásokat (gyakorlatilag azonosak és kioltják egymást a vevő bemenetén). Ez a funkció, a négy pár és az alacsonyabb költség az oka annak, hogy gyakran használják az UTP kébelt a hosszabb távolságokra CCTV rendszerekben, a koaxiális kábel helyett.
A sodrott érpárú kábelek használata videó átvitelre az analóg CCTV rendszerekben, összefügg a passzív transzformátorokkal (balun), amelyek egyik oldalon megfelelnek a csavart érpár (100 ohm, szimmetrikus) impedanciájával, másik oldalon pedig a kamerák és DVR-ek bemeneteivel (75 ohm). Az alábbiakban bemutatjuk a legnépszerűbb eszközöket erre a célra: egy, négy, és nyolc jel átvitelére.
Videotranszformátor TR-1Q BNC aljzattal KIÁRUSÍTÁS!
Videótranszformátor TR-1P/70
Videótranszformátor TR-1P/70
Videó adó - vevő szett
1VAP - M16659
4-csatornás videó transzformátor
Etrix 4VP - M16662
8-csatornás videó transzformátor
Etrix 8VP - M16664
IP CCTV rendszerek - az adatok rögzítése, ha a LAN nem működik. Az IP CCTV rendszerekben, a felügyeleti adatok a lehető legmagasabb fokú védelmet kivánják. Professzionális felügyelő rendszerek, ahol az elsődleges cél a megbízhatóság, amely érdekében számos biztonsági funkciók kinálkoznak és amely célja a hibamentes működés, a körülményektől függetlenül. NVR hiba esetén, az adatok rögzítése a redundáns eszközre történik. LAN üzemzavar esetén, az anyagot közvetlenül az IP-kamerába helyezhető microSD kártyára lehet rögzíteni. Igy felvételezhető a videó stream, amely nem elérhető a NVR-en, hálózati hiba miatt.
Megapixel IP dóm kamera: Sunell SN-IPC54/14ZDR (2MP, Exmor, ONVIF)Memóriakártya microSDHC 32GB UHS-I class 10 (SD adapterrel) - Nem rendelhető!!!16-port Gigabit Switch: TP-Link TL-SG1016D19IP NVR Hikvision DS-7608NI-SEHDD SEAGATE 3TB ST3000DM001 7200.12 XT 64MB SATA3
IP CCTV rendszer, két módszerrel az adatok archiválására
Az alacsony költségű NVR-ek új sorozata, a Hikvision DS-7600NI-SE K2204 és K2208, valamint a GOODRAM memóriakártyák M90316, M90332, M90364 lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy csökkentsék az IP CCTV rendszerek költségeit, miközben az egyes kamerák felügyeleti adatinak elosztott biztonsági mentését biztositják. Minden Sunell IP kamera helyileg rögzítheti az adatokat SD kártyára. A Hikvision NVR értesítheti a rendszer irányítóját LAN hibáról, pl. egy riasztó hanggal.
Az internet elérése különböző módon TP-LINK eszközökkel - 2. rész. A Hírlevél előző számában bemutattuk a közvetlen kapcsolatot telefonvonallal, ill. a kapcsolat megosztást, ADSL vonalon keresztüli otthoni csatlakozással az internethez. A második és a harmadik legnépszerűbb módszer a globális hálózat hozzáféréséhez, a DOCSIS és az Ethernet. Az előbbit általában a kábeltelevíziós szolgáltatók használják, az utóbbit pedig a helyi vagy önkormányzati internetszolgáltatók.
Mindkét esetben, a felhasználók Ethernet interfésszel rendelkeznek (kábeltelevíziós hálózatok esetében az átalakítás a szolgáltató modeme által történik). Az eszköz, amelyet meg kell vásárolni annak érdekében, hogy a hálózati hozzáférés több számítógép számára elérhető legyen, egy router WAN porttal (RJ-45).
A hálózat architektúrája, internet-hozzáféréssel, Ethernet vonalon vagy CATV modemen keresztül
A router (1) felelős ​​a kapcsolat eloszlásáért több számítógéphez, vezetékes vagy vezetéknélküli módon.
Az eszközök listája, melyeket lehet használni:
  • 1. eszköz típus - Internet hozzáféréssel, több számítógép elosztásához helyi hálózaton:
    • N3252 - hozzáférési pont (802.11n 150 Mb/s) TP-LINK TL-WR740N beépített routerrel,
    • N3254 - hozzáférési pont (802.11n 150 Mb/s) TP-LINK TL-WR741N beépített routerrel,
    • N2958 - 3G-s (UMTS/HSPA) vezeték nélküli router TP-LINK TL-MR3220 (802.11n 150 Mb/s),
    • N2957 - 3G-s (UMTS/HSPA) vezeték nélküli router TP-LINK TL-MR3420 (802.11n 300 Mb/s),
    • N3250 - hozzáférési pont (802.11n 300 Mb/s) TP-LINK TL-WR841ND beépített routerrel és 4 portos switch-el,
    • N3253 - hozzáférési pont (802.11n 300 Mb/s) TP-LINK TL-WR1043ND beépített routerrel, 4 portos GbE switch-el és USB porttal.
  • 2., 3. eszköz típus - vezetékes hálózati hozzáféréshez egy asztali PC-hez:
    • N2997 - PCI NIC TP-LINK TG-3269 10/100/1000 Mb/s,
    • N2998 - PCIe NIC TP-LINK TG-3468 10/100/1000 Mb/s.
  • 4., 5. eszköz típus - vezeték nélküli hálózati hozzáférés egy asztali vagy mobil PC-hez:
    • N2922 - 802.11n USB adapter TP-LINK TL-WN722N, 150 Mb/s külső 4 dBi-es antennával,
    • N2924 - 802.11n USB adapter TP-LINK TL-WN721N 150 Mb/s,
    • N3222 - 802.11n USB adapter TP-LINK TL-WN725N, 150 Mb/s ,
    • N3223 - 802.11n USB adapter TL-WN823N, 300 Mb/s.
Új termékek a DIPOL kínálatában:
Univerzális fej: TRIAX TSI 006
Műholdas antenna: TRIAX 100 TD (100cm, sötétszürke)
Tartó négy fej számára: TRIAX MULTIBLOCK TD (3-20 fok)
Univerzális single LNB
TRIAX TSI 006
A9852
Acél parabola antenna
TRIAX 100 TD (100cm)
A9645
Négyes fejtartó
TRIAX MULTIBLOCK TD (3-20 fok között)
A98930
DIPOL vállalati hírek:

Érdemes elolvasni:
DVB-T televízió és internet egy UTP kábelen keresztül. A kisfeszültségű rendszerek irodaházakban gyakran nem tartalmaznak tévé antennakábeleket, de általában fel vannak szerelve szerkezeti kábelezésen alapuló UTP kábellel. Amikor néhány felhasználó csatlakoztatni akarna televíziókat és nézni a DVB-T adásokat, az RF elosztóhálózat hiánya jelentős akadályt jelenthet (sok helyen a TV jeleket nem lehet beltéri antennákkal venni)... bővebben
DVB-T és Ethernet jelek továbbítása a R94200 balunok használatával egyetlen UTP kábelen

Switch-ek az optikai rendszerekben. Egy optikai hálózat létrehozásakor és egy réz-optikai telepítés közti csatolónál fontos, hogy megfelelő eszközöket válasszunk. Annak érdekében, hogy összekapcsoljunk két LAN alapú UTP kábelt, a telepítőnek figyelembe kell vennie két alapvető megoldást: egy pár média konvertert, vagy két kapcsolóval ellátott SFP modult használjon. Lehet kombinálni is mindkét típusú eszközt, azaz egy Ethernet média konverter az egyik oldalon és egy switch SFP modullal a másikon. Egy példa optikai kapcsolattal összekötött rendszerrel két alhálózat között az alábbi ábrán látható. bőveben
Egy TP-Link switch applikáció ULTIMODE SFP modulokkal
Patch kábel (elkészítés rendelésre)
 
ELŐRENDELÉS
Lehetőség az érdeklődők számára a hetenként megjelenő Heti Hírmondó számait díjmentesen elektronikus postán eljuttatni, kérjük az e-mail címét megadni:
 
 
ELŐZŐ SZÁMBAN
HETI HÍRMONDÓ ARCHÍVUM
JÓ ÁRAT KÍNÁLUNK
ÚJAK KÖNYVTÁRUNKBAN
ÉRDEMES ELOLVASNI