KOSARAM
Kosaram üres

TÁMOGATÁS

Heti Hírmondó

Heti Hírmondó TV-SAT, CCTV, WLAN
No.2/2016 (2016. január 11.)
Új módja a távvezérlésnek. A tajvani National Chung Hsing Egyetem egyik diákcsoportja bemutatta egy ügyes felhasználását a mozgásérzékelőknek, amelyek beilleszthetők a népszerű okos Apple Watch-ba. A speciális szoftverrel, képesek voltak vezérelni a drónokat és a kiválasztott elektronikus eszközöket csak gesztusok, kézmozgások alkalmazásával.
A munka a Dong nevű szoftveren 2013-ban kezdődött. Az Apple Watch giroszkóp és a gyorsulásmérő szoftvere lehetővé teszi a repülő tárgyak irányítását, mint például a drónoknak (ezt tesztelték, p.l Parrot AR 3.0-al), és az az elektronikus eszközök állapotának módosítását, pl lámpák - be/kikapcsolását tapssal, és további vezérléseket különféle kézmozgásokkal a levegőben, amely során lehetővé tették a fény színének és erősségének a megváltoztatását.
A szoftverfejlesztők már benyújtották a szabadalmi kérelmeket a szabadalmi hivatalhoz. Azt remélik, hogy az értékesítésre és népszerűsítésre nagyon jó hatással lesz, mivel az új alkalmazás érdekes, amely egyúttal viselhető is lesz. A By the way, az Apple intelligens karórája hatalmas eladási számokkal rukkolt elő - kilenc hónap alatt az Apple Watch 7 milliárd USD forgalmat generált. Összehasonlításképpen a svájci óra piac 25 milliárd USD forgalommal bír.
Mobil Protect DVR-k - felvételek böngészése. Az SD kártyák, mint adathordozója a Protect 104 M80104 DVR-nek, könnyű és gyors hozzáférést biztosít a tárolt adatoknak - elég, ha kiveszi a kártyát a DVR-ből és behelyezi a PC kártyaolvasóba. Az archiválásban nem kell a felhasználónak egy laptophoz csatlakozni, közvetlenül a DVR-be csatlakozhat a járműben.
Miután behelyezte a kártyát egy laptopba, a felvételek lejátszhatók a mellékelt CMS szoftver segítségével. A szoftver, amellett, hogy megkeresi és lejátssza a felvett videót a kamerákból, térképet generálhat az utazásról, létre hozhat grafikonokat a gyorsulásról, és megtalálja azokat a pillanatokat, a riasztóbemenetek aktiválására. A Google Maps használatával az alkalmazás az autó útvonalát létrehozhatja és megjelenítheti a GPS koordináták alapján, amikor a felvételeket történetesen lejátssza, a jármű akkori helyzetét is megmutatja a térképen.
Amennyiben szükséges a CMS szoftver lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy exportálja minden részét a felvételeknek AVI vagy mp4 formátumban, ami "érthető" bármilyen videó lejátszó számára. Változtassa meg a kiválasztott fájlt AVI formátumra, majd kattintson az AVI ikonra.
Egy screenshot a CMS szoftverről Protect DVR-k számára átalakítja AVI formátumra.
HDMI videó továbbítása a HD-TVI DVR-ről nagyobb távolságra. Az egyik vállalat Krakkóban elhatározta, hogy korszerűsíteni kívánja videó megfigyelő rendszerét és megváltoztatja a régi analóg PAL kamerákat új HD-TVI modellekre. Továbbá, a biztonsági személyzet a videót rendszeresen figyelemmel kell, hogy kísérje. Mivel a terem, ahol a személyzet található, 200 méterrel távolabb helyezkedik el a műszaki helyiségtől a DVR-el, így szükségesnek mutatkozott a HD videó továbbítási problémájának a megoldása nagyobb távolságra.
A vezeték nélküli átvitellel történő próbálkozások megmutatták, hogy nem tudják biztosítani a kívánt minőséget és megbízhatóságot a videó átvitel során (interferencia két másik hálózatról).
HD-TVI TURBO HD kamera Hikvision DS-2CE56D1T-IT3 (mennyezeti, 1080p, 3.6mm, 0.01 lx, IR 30m-ig)HD-TVI TURBO HD kamera Hikvision DS-2CE56D1T-IT3 (mennyezeti, 1080p, 3.6mm, 0.01 lx, IR 30m-ig)HD-TVI TURBO HD kamera Hikvision DS-2CE56D1T-IT3 (mennyezeti, 1080p, 3.6mm, 0.01 lx, IR 30m-ig)HD-TVI TURBO HD kamera Hikvision DS-2CE56D1T-IT3 (mennyezeti, 1080p, 3.6mm, 0.01 lx, IR 30m-ig)HD-TVI TURBO HD DVR Hikvision DS-7204HQHI-SH (4 csatorna, 1080p@25fps, H.264, HDMI, VGA) Signal-HD HDMI - Optikai konverter (RC extenderrel)Univerzális kábel: ULTIMODE UNI-4SM-A (4xG.652.D) Signal-HD HDMI - Optikai konverter (RC extenderrel)
HDMI videó továbbítása Signal-HD H3608 konverterrel és optikai kapcsolattal.
A legjobb megoldásnak bizonyult az univerzális egymódusú optikai kábel L76004 és a Signal-HD HDMI H3608 száloptikás konverter mindkét végén a kapcsolatnak. A kezelő felügyelheti a nagy felbontású felügyeleti videót egy nagy méretű képernyőn egy másik épületben, és irányíthatja a HD-TVI DVR-t (a készlet átalakítja és továbbítja a parancsokat infravörös távirányítóval a DVR-hez, amely lehetővé teszi a kezelőnek a biztonsági kamerák képei közötti váltást).
A TV jelek moduláris transzmodulátora. A DIPOL nemrég mutatta be a legújabb Terra eszközöket a tévéadások kezelésére és elosztására TTX410C R81615 és TDX410C R81617. A programok forrásai között lehetnek a földfelszíni DVB-T adások, a műholdas DVB-S/S2 csatornák (beleértve a pay TV programokat is), valamint a DVB-C csatornák. A TTX-410C R81615 és TDX-410C R81617 panelek el vannak látva CI (Common Interface) olvasóval, ahol a megfelelő feltételes hozzáférést biztosító modulok intelligens kártyákkal lehetővé teszik a transzmodulátort a kiválasztott kódolt szolgáltatásokkal működtetni.
DVB-T/T2/C - DVB-T (COFDM) Transmodulator TERRA TTX410C
DVB-S/S2 (8PSK, QPSK) - DVB-T (COFDM) Transmodulator TERRA TDX410C
DVB-T/T2/C - DVB-T (COFDM) Transzmodulátor TERRA TTX410C R81615
DVB-S/S2 (8PSK, QPSK) - DVB-T (COFDM) Transzmodulátor TERRA TDX410C R81617
A DVB-T/T2/C - COFDM TTX-410C R81615 transzmodulátort a DVB-T/T2/C jelek vételére használják, amely néhány korrekciót is végez a TS paramétereknél (regeneráció, szűrés, stb.), amelyek nem küldhetők lennének tovább COFDM formátumban a kiválasztott csatornákon a VHF/UHF frekvencia-tartományban. Ez azonban lehetővé teszi a digitális TV-csatornák elosztását olyan helyzetekben is, amikor az antenna jelét nem lehet közvetlenül felerősíteni, vagy átalakítani egy másik frekvenciára a magas BER és az alacsony MER szint miatt. A MER (modulációs hibaarány) paraméter a készülék kimenetén nem kisebb, mint 35 dB, így a digitális multiplexet el lehet osztani még a nagyon nagy MATV rendszerekben is.
A DVB-T/T2/C - COFDM TTX-410C R81617 transzmodulátort használják a DVB-S/S2 (8PSK/QPSK) jelek vételére, a kívánt csatornák kiválasztására egy transzponderről, és ezek nem küldhetők tovább COFDM formátumban kiválasztott csatornák a VHF/UHF frekvencia-tartományban A multiplex üzemmódban az egyik panel egy egész multiplexet vesz (akár 10 csatorna), és konvertálja azt a DVB-T multiplexhez akár 5 szolgáltatással (max 31 PID), maximálisan 31.66 Mbps átbocsájtó képességgel. Amikor egy nagyobb átvitelre van szükség, akkor a rendszernél szükség lehet a következő TDX-410C R81617 modul(ok)ra.
Egy rádiócsatorna kiválasztása otthoni WiFi számára.2.4 GHz-es sáv 13 csatornából áll össze, amelyből csak három van elválasztva egymástól. Ez azt jelenti, hogy három WLAN hálózat működhet egy adott területen sávszélesség megosztása nélkül. A telepítőnek egy új hálózatnál ellenőrizni kell a rendelkezésre álló szabad csatornákat mielőtt futtatná azt a WLAN rendszerben. A szabad csatornák esetében a legjobb megoldás az, ha azok a lehető legkisebb zaj/interferencia szintűek.
A csatornák kiosztása a 2.4 GHz-es sávban Összesen csak 3 csatorna az a 13-ból, amelyek nem fedik egymást, így 1,7,13; 1,6,11; 1,6,12; 1,6,13
Új termékek a DIPOL-nál
Telepítő doboz Signal HDV-60 & V-CAM 361 kamerákhoz
A Telepítő dobozt az M5723 a HDV-60 K1807 és a V-CAM 361 M7404 kamerákhoz használják. A telepítő doboz védelmet biztosít a kábeles kapcsolat, egy balun, és más szerelési anyagok, stb. számára.
Megapixel IP Dom kamera: Signal HDV-190 (3MP, 2.8-12mm, 0.1 lx, IR 30m-ig)
Megapixel IP Dom kamera: Signal HDV-190 K1827 1/2.8" SONY CMOS képérzékelőt alkalmaz, amelynek felbontása 2048 x 1536 pixel (3 MP) és szolgáltatja a videót 25 fps. képváltásnál. A H.264 videó tömörítés minimalizálja a sávszélesség-igényt, amelyet kevésbé igényes alkalmazásokhoz használhatnak a felhasználók, a második streamet csökkent paraméterekkel. A beépített varifokális lencse 2.8 - 12 mm gyújtótávolságú és 90° - 26° látószög beállítással rendelkezik. Együttműködik az IR megvilágítóval, amelynek hatótávolsága 30 méter. A kamera csak belső felhasználásra használható és meghajtása egy hagyományos 12 VDC áramforrással lehetséges.
2MP IP PTZ kamera: Hikvision DS-2DE5220I-AE (20x optikai zoom 4.7-94mm, IR 150m-ig, PoE+)
2MP IP PTZ kamera: Hikvision DS-2DE5220I-AE K1798 gyors dom kamera kiváló minőségű, 2 megapixeles (1920x1080) képérzékelővel rendelkezik, 25 fps-nál. A kamera két adatfolyamot generál (fő-stream és al-stream), és a H.264 vagy MJPEG tömörítési eljárást használja. Köszönhetően a nappali és éjszakai üzemmódoknak, a kamera nagyon jó színeket biztosít nappali fényben és teljes mértékben teszi ezt magas érzékenységével éjjel is.
Érdemes elolvasni
Videó felügyelet egy apartmanházban Sunell IP kamerákra és Hikvision NVR-re alapozva. A CCTV IP rendszer ábrája egy lakóépület mutat be, ahol Sunell IP kamerákat és Hikvision NVR-t építettek be. Az épület körül tíz K1678 IP kamerát (2 MP, 0,05 lux @ F1,2, dWDR, IP66, 2,8-12 mm állítható fókusztávolságú, IR hatótávolság 50 m) szereltek be, és hat K1627 IP kamerát (2 MP, IK08, 2,8 mm-es objektívvel, IR hatótávolság 7 m) pedig a lépcsőház bejáratánál. Ez az elrendezése a kameráknak lehetővé teszi a teljes körű azonosítását az embereknek az épület körül és azok belépését, beleértve a lehetséges vandálokat is, stb. Minden kamera tápellátását az N29986 16 portos PoE switch látja el... >>>bővebben
Videó felügyelete egy apartman háznak, alapozva Sunell IP kamerák és Hikvision NVR használatával.
Írások, cikkek különböző témákról


FIGYELEM A webáruházunkba érkező 30.000 Ft. (bruttó) fölötti termékmegrendeléseknél a szállítási költség ingyenes, azaz ezekben az esetekben úgy a szállítási-és utánvételi költség nem kerül felszámolásra. Kérjük Tisztelt Vásárlóinkat, használják ki ezt a lehetőséget megrendeléseiknél!
Megtisztelő bizalmukat köszönjük!

MinDigTV EXTRA Ügyfélszolgálati Pont.
2015. október 9-én az Antenna Hungária Zrt. Ügyfélszolgálati pontot létesített a Dipol Hungaria Kft. 4026 Debrecen Mester u. 3-5 sz. alatti Antenna Kisáruház üzletében. A MinDigTv Extra előfizetésekkel kapcsolatos összes előfizetői ügyek intézése helyben, személyes felkereséssel elintézést nyerhet. Új szerződések kötése, előfizetői kártyák vásárlása, kedvezményes eszközök beszerzése (készülékek, kártyamodul, antennák, szerelési anyagok, stb.) akciós termékek értékesítése, díjbefizetés, aktiválás és különböző változtatások kérésre történő módosítása.
Mindent egy helyen elintézhet!
Ipari kapcsolók - használatra készek minden környezetben
 
ELŐRENDELÉS
Lehetőség az érdeklődők számára a hetenként megjelenő Heti Hírmondó számait díjmentesen elektronikus postán eljuttatni, kérjük az e-mail címét megadni:
 
 
ELŐZŐ SZÁMBAN
HETI HÍRMONDÓ ARCHÍVUM
JÓ ÁRAT KÍNÁLUNK
ÚJAK KÖNYVTÁRUNKBAN
ÉRDEMES ELOLVASNI