KOSARAM
Kosaram üres

TÁMOGATÁS

Heti Hírmondó

Heti Hírmondó TV-SAT, CCTV, WLAN
No. 41/2017 (2017. december 11.)
A grafén megnöveli az akkumulátor kapacitását és felgyorsítja a töltését. A Samsung Advanced Technology Institute (SAIT) kutatócsoportja egy olyan grafén golyót fejlesztett ki a szintézis során, amelynek köszönhetően az akkumulátor töltési folyamata jelentősen felgyorsulhatott. Ez forradalmi információ az okostelefonok felhasználóinak. Az új felfedezés gyakorlatilag 45%-os kapacitásbővítést és ötször gyorsabb feltöltést fog eredményezni, mint a mai lítium-ion akkumulátorok.
A grafén szerkezetének kétdimenziós modellje
A lítium-ion akkumulátorokat először 1991-ben vezették be a piacon és széles körben használják a mobil eszközök és elektromos járművek piacán. A teljes feltöltéshez a hagyományos lítium-ion akkumulátorok esetében legalább egy órát igényelnek, még akkor is, ha gyors töltési technológiát használnak. Azért, hogy a kapacitás növelése terén a határértéket jobban elérhessék, ennek érdekében számos kísérlet az új innovatív anyagok alkalmazásán alapul. Ezek közé tartozik a grafén. Elméletileg csak 12 perc szükséges a lithium-ion akkumulátor feltöltésére grafénréteg alkalmazása esetén. Ráadásul az ilyen elemek nagyfokú stabilitást mutatnak 60° C-ig terjedő hőmérsékleten is, ami különösen fontos lehet az elektromos autókban történő alkalmazásoknál.
A Samsung által alkalmazott technológia még mindig a tesztelés nagyon korai szakaszában van. Még egy ideig várnunk kell, hogy azok a mindennapok részei legyenek.
DVB-T és SAT jelek IP-be történő konvertálása. Az IPTV a legszélesebb körben használatos név a TV és a videojelek elosztására IP hálózatok használatával. Az IP-televízió videó streamingen alapul. Az IPTV a televíziós és videotartalmak eljuttatásának olyan módja, amely a koaxiális kábeleken alapuló hagyományos módszerek helyett a számítógépes hálózatokra jellemző technológiákat alkalmazza.
A DIPOL olyan IP streamereket kínál, amelyek lehetővé teszik a földi, CATV és SAT TV csatornák menedzselését és elosztását az Ethernet (LAN) hálózatokon a sodrott érpárú kábelek alapján.
 sti-410C sti-440  sdi-410csdi-480 mix-440
  R81617 R81618R81619 R81638 R81611
CodeR81604 R81606R81608 R81610R81611
Input signals (standards)
DVB-T/T2/CDVB-T/T2/CDVB-S/S2
(8PSK, QPSK)
DVB-S/S2
(8PSK, QPSK)
IP
Number of MPTS1418 4
Output signals (standards)
 IPIPIPIP4xDVB-T
SPTS/MPTSyesyesyes yes
Max. bit rate [Mb/s] 100200100400200
CI slot
1xno1xnono
Az IP streamek dekódolhatók és a tartalom megtekinthető az IF-442HD IPTV vevő R81612 és egy monitor/televízió vagy különféle eszközök használatával, amelyeken egy ingyenes audio-video lejátszó, például VLC alkalmazás fut.
IPTV Streamer: TERRA sdi 480 (DVB-S/S2 - IP, USB port)
Az IF-442HD R81612 IPTV vevőkészülék az IP protokollon alapuló és az MPEG-2 vagy MPEG-4 AVC/H.264-ben kódolt televíziós jelek vételére/dekódolására szolgál mind SD, mind HD felbontásban (SDP/SAP, IP, IGMP, RTSP, ICMP, UDP, TCP, DHCP, TFTP, DNS, HTTP)
Néhány probléma az FC csatlakozókkal. A száloptikás rendszerekben használt csatlakozók népszerű típusai közé tartozik az SC, LC, FC,E2000 és ST (leginkább ipari alkalmazásokban). A közösen kialakított vélemény szerint, az FC csatlakozások a menetes konstrukció miatt a legmegbízhatóbbak, azonban nem feltétlenül lehet igaz a kevésbé gyakorlott felhasználók számára, akik nem megfelelő módon telepítik azokat.
FC/PC csatlakozó.
A nagyításnál jól látható a vezető stift, amely a foglalat hornyába csúsztatható.
A telepítés során a telepítőnek megfelelően kell elhelyeznie a csatlakozót az aljzatba. Az aljzat és a dugasz csak egy helyzetben passzol egymásba, amelyen a dugóvezető illeszkedik az aljzat hornyába. Ellenkező esetben az aljzat és a dugó nem csatlakozik megfelelően, annak ellenére, hogy a dugót a csatlakozódugóra csavarja. A helytelen összeszerelés során egy rés keletkezik, amely megakadályozza az optikai jel megfelelő átvitelét.
Megfelelő elhelyezése a FC/PC dugasznak.
A dugaszon lévő jelzés illeszkedik az aljzat vájatába.
Érdemes megjegyezni, hogy az FC csatlakozó az egyetlen, amelynél a telepítő számára fontos tény, hogy beállítsa a dugaszt és az aljzatot (a menetes kivitel miatt). Speciális készülékek és helyzetek esetében az összeszerelés természetes módja (csavarja a dugót addig, amíg enyhe ellenállást nem érez), ami a készülékben megfelelő jelet eredményezhet. Kiderült, hogy ennek a tünetnek a javítása a menetes csatlakozás minimális lazítása szükséges, annak érdekében, hogy csökkentsük a ferrule nyomását az ellenpáron. Ilyen esetet regisztráltak többször üvegszálas SMATV rendszerekben, ahol a készülékekben ilyen típusú csatlakozók voltak felszerelve.
Hikvision eszközökhöz való könnyű hozzáférés a Hik-connect szolgáltatásnak köszönhetően. A Hik-connect egy kimondottan hálózati szolgáltatás a Hikvison eszközök számára. A szolgáltatás a felhőben történő adatfeldolgozáson alapul, amely a következő funkciókat integrálja:
  • DDNS szerver
  • A DDNS rögzített domain nevet rendel a dinamikusan módosuló IP-címekhez (dinamikus DNS). Ez a szolgáltatás akkor hasznos, ha az internetszolgáltató nem biztosít állandó IP-címet a felhasználóknak. A DDNS használatának feltétele egy nyilvános IP-cím, amely hozzáférést biztosít a külső hálózatból az NVR megfelelő portjaihoz (szerver és http, alapértelmezésben 8000 és 80). A kapcsolat böngészőn, kliens alkalmazáson keresztül PC-n és okostelefonokon lehetséges.
  • Távoli hozzáférés a felhőn keresztül
  • Ez lehetővé teszi az eszközhöz való hozzáférést anélkül, hogy külső IP-cím lenne és amikor az egyszerűség a legfontosabb dolog. Csak a hálózat alapvető konfigurációja szükséges. A számítógépen vagy okostelefonon lévő alkalmazás a P2P felhőszolgáltatáson keresztül kapcsolódik az eszközhöz.
A következő számunkban leírjuk, hogyan kell konfigurálni a felhő- és kliensalkalmazásokat.
EXIR 2.0 IR fényforrások a Hikvision kamerákban. A modelltől függően a Hikvision kamerák különféle infravörös megvilágítókkal is felszerelhetők. A hagyományos megvilágítóval rendelkező kamerák DIP-diódákat használnak, amelyek az objektív körül egy vagy több sorban helyezkednek el és körkörös fényáramot generálnak. Az ilyen megvilágító fényes, kör alakú területet hoz létre a kép közepén, és a jelenet sarkai alulexponált maradhatnak. Az új generációs kamerák olyan EXIR 1.0 vagy EXIR 2.0 technológián alapuló infravörös megvilágítókkal vannak felszerelve, amelyek egyenletes megvilágítást biztosítanak a probléma kiküszöbölésére. Az IR világítás eloszlása ​​a megjelenített kép formátumához igazodik. Az EXIR 2.0 diódák élettartama kétszer akkora, mint a DIP LED. Az első verzióhoz képest az EXIR 2.0 a hosszabb élettartam mellett jobb hőelvezetést is biztosít. Az EXIR 2.0 infravörös megvilágítók a EasyIP 3.0 kamerákba vannak felszerelve (kivétel DS-2CD23xx - EXIR 1.0), egyben a EasyIP Lite és HD-TVI 4.0 modellek, valamint néhány HD-TVI 3.0 modell.
Mennyezeti IP kamera: Hikvision DS-2CD2322WD-I (2MP, 2.8mm, 0.01 lx, IR 30m-ig)
Az új generációs EXIR IR fényforrások kameráinak fémjelzése a jellegzetes fekete üveg.
Az EXIR és a hagyományos DIP IR LED megvilágítók legfontosabb paramétereinek összehasonlítása
ParameterEXIR 2.0EXIR 1.0DIP IR
Lifespan30,000 - 40,000 hours20,000 - 30,000 hours< 20,000 hours
Efficiency40%...45%35%...40%30%...35%
IR radiator
SurfaceSurfaceWhole element
UniformityGoodGoodModerate
Thermal resistance3...5 °C/W8...12 °C/W140 °C/W
Új termékek a DIPOL-nál
FTTH beltéri kábel: E-FTTF-01J-B3 (színtelen, 1x G.657B3)
FTTH beltéri kábel: E-FTTF-01J-B3 (színtelen, 1x G.657B3) L7010 egy mikrokábel (csak 0,9 mm-es külső átmérőjű!), amelyet beltéri száloptikás berendezésekhez ajánlanak. A G.657B3 szál esetében a minimális hajlítási sugár 2,5 mm-es. Ezek a jellemzők teszik lehetővé a kábelt ideális telepítésekhez olyan apartmanokban, ahol könnyen elhelyezhető a sarkokban a falaknál vagy a lambériáknál. A vékony és átlátszó kábel gyakorlatilag láthatatlan, ha a fényes felületek hátterében helyezkednek el.
Áramvezetékes Ethernet adapter TP-LINK TL-PA4020P (készlet)
Áramvezetékes Ethernet adapter TP-LINK TL-PA4020P (készlet) N3365 készlet (2 egység) Ethernet jelet továbbít egy meglévő hálózati vonalon keresztül. A hálózati áramvezetékes pár minden esetben ideális megoldás, ha nincs lehetőség Ethernet kábelt telepíteni, vagy a környezet nem teszi lehetővé a vezeték nélküli kapcsolat használatát.
Fali konzol DS-1272ZJ-110 TRS (Hikvision kamerákhoz)
Fali konzol DS-1272ZJ-110 TRS (Hikvision kamerákhoz) M5134 fali konzol HIKVISION dom/mennyezeti kamerákhoz lett tervezve. A belsejében nagy hely található a kábelek csatlakoztatása céljából. A tartó alumíniumból készült..
Érdemes elolvasni
CCTV lefedettségének megjelenítése E-térkép segítségével. A kiterjedt videófelügyeleti rendszerek esetében az üzemeltetőnek pontosan tudnia kell a kamera pontok helyi elrendezését. Különösen beavatkozás esetén a monitorozott területek gyors azonosítása miatt válhat szükségessé. A Hikvision NVR-kkel ellátott iVMS-4200 kliensszoftver lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy importálja az épületek és a térképrészleteket JPEG/bmp fájlként. A tervek lesznek a háttértárak a kamera szimbólumainak felhelyezésére, a tényleges helyüknek megfelelően... >>>bővebben
E-térkép ablaka egy CCTV rendszerben Hikvision DVR/NVR-kre alapozva
Írások, cikkek különböző témákról

MinDigTV EXTRA Ügyfélszolgálati Pont Debrecenben.
Antenna Hungária Zrt. Ügyfélszolgálati pontot létesített a Dipol Hungaria Kft. 4026 Debrecen Mester u. 3-5 sz. alatti Antenna Kisáruház üzletében. A MinDigTv Extra előfizetésekkel kapcsolatos összes előfizetői ügyek intézése helyben, személyes felkereséssel elintézést nyerhet. Új szerződések kötése, előfizetői kártyák vásárlása, kedvezményes eszközök beszerzése (készülékek, kártyamodul, antennák, szerelési anyagok, stb.) akciós termékek értékesítése, díjbefizetés, aktiválás és különböző változtatások kérésre történő módosítása.
Nyitva tartás:
  • Hétfőtől péntekig 08.30-17.00,
  • Szombat, vasárnap ZÁRVA

Új szolgáltatás mobil, tablet, laptop eléréssel: MindiGO TV

Új! MindigTV Extra előrefizetett kártyák értékesítése egyéni előfizetők és viszonteladók, szerelők részére webáruházunkban:antennak.hu

Mindent egy helyen! Jó vételt kínálunk!
 
ELŐRENDELÉS
Lehetőség az érdeklődők számára a hetenként megjelenő Heti Hírmondó számait díjmentesen elektronikus postán eljuttatni, kérjük az e-mail címét megadni:
 
 
ELŐZŐ SZÁMBAN
HETI HÍRMONDÓ ARCHÍVUM
JÓ ÁRAT KÍNÁLUNK
ÚJAK KÖNYVTÁRUNKBAN
ÉRDEMES ELOLVASNI