2013/30. szám (2013. szeptember 23.)
IFA2013 - ívelt televíziók és az Ultra HD képernyők igazi kezdete.
Az IFA egyike a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai kiállításoknak, melyet Berlinben rendeznek meg 1924 óta. Idén, szeptember 06-11 között, közel 1500 kiállító mutatta be újításait a fogyasztói elektronika és a háztartási gépek terén.Több ezer különböző eszközt mutattak be, kezdve az okostelefonokkal, a házimozin keresztül, a high-tech automata mosógépig. Azonban a legnagyobb show-t a TV-gyártók tartották. A látogatók figyelmét az új televízió modellek vonzották, melyeknél az OLED technológia kínál 4K (3840 x 2160) képpont felbontást. A Samsung bemutatta 55- és 65-colos UHD (Ultra High Definition) televízióit, melyek részben íveltek és körülveszik a nézőt. De a világon legnagyobb, 77 cm-es hajlított OLED TV-jét a koreai LG cég mutatta be. Az ívelt UHD képernyők első alkalommal idén a CES-en Las Vegasban mutatkoztak be, egy új trendet létrehozva. Koreában megvásárolható a vásáron bemutatott modell kistestvére, az 55 hüvelykes LG UHD OLED TV, egy kisebb vagyonért, 13.500 USD-ért. Az európaiak biztosan várnak még egy kicsit...
Érdemes megjegyezni, hogy a vásár ideje alatt nem lehetett eltérő televíziót találni, mint az Ultra HD. A gyártók erőteljesen támogatják ezt a szabványt. A tartalomszolgáltatók nem akarnak lemaradni és megígérték az első rendszeres adást nagyobb felbontásban.
A modern televíziók hatalmas gazdagsága mellett, egy másik fénypontja is volt a kiállításnak, a "SmartWatch" kategória. Az "intelligens" karóra beépített NFC-vel és Bluetooth funkcióval rendelkezik, az okostelefonokkal történő kommunikálás kényelmes módja érdekében. Egyik gyártó a Sony volt. A SmartWatch2 egy 1,6 hüvelykes érintőképernyős LCD kijelzőt tartalmaz, 220 x 176 pixel felbontással. A smart watch nem csak a Sony okostelefonjaival és táblagépeivel kompatibilis, hanem minden olyan eszközzel, amely az Android 4.0-t vagy újabb szoftvert futtat.
Az IFA bár elsősorban elektronikai és multimédia kiállítás, a látogatókat a háztartási készülékek élvonalbeli megoldásai is vonzották.
Ezen a területen a közönséget különösen érdekelték a Smart Home készülékek (LG, Samsung). Azok, akik több evilági életérzést szeretnének, kipróbálhatták az új "acélt" a Philips fülkében ... [ifa.philips.com].
A hőre zsugorodó L5554 cső védi a 0,25 mm-es vagy a 0,9 mm-es optikai szálak hegesztett toldóit. A zsugorodás 120°C-os hőmérsékleten következik be, mely a hegesztő gépek többségében rendelkezésre álló kamrában végezhető el. A cső valójában két csőből áll, a belső közvetlenül körülveszi a toldót és szálat, a külsőben egy további merevítő elem van, amely rozsdamentes acélból készült.
SatNet - professzionálisan tervezett multiswitch rendszer 240 fali aljzattal, két műholdra.
A TERRA multiswitcheken alapuló SMATV rendszerek a legnépszerűbb platformok a digitális földfelszíni (DVB-T) és műholdas (DVB-S/S2) televízió adások terjesztésére többlakásos egységekben. Minden előfizető dönthet a beérkező csatornákról, miután megvásárolt egy alkalmas televíziót, műholdvevőt, vagy kiválasztott egy TV előfizetést.A multiswitchek kiválasztása - egy SMATV rendszerben - az első lépés a teljes procedúra végrehajtásában. Kihívás lehet egy megfelelő hálózat megtervezése ezen eszközök használatával. Az ingyenes TERRA SatNet szoftver lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy megtervezze a márka termékein alapuló telepítést gyorsan és hatékonyan.
SMATV rendszer több lakásos épületben, 240 aljzattal, a SatNet alkalmazás felhasználásával tervezve. A rendszer a földi és SAT TV jeleket osztja el két műholdról, busz topológiával, osztókkal és leágazókkal és TERRA MSV-924 R70874 multiswitchel. A rendszer minden alkatrészének megtáplálását a 9 bemenetes multiswitchekhez való Terra SA-901SA-901 R70901 erősítő végzi.
A SatNet segédprogram számos hasznos funkciót kínál, mint például az elosztó rendszerben használt kábel típusának, az aljzat csillapításának és a rendszer bemeneti jelszintjének meghatározása. Ezen adatok alapján, a program megmutatja, hogy a rendszer legfontosabb pontjainak jelszintjei az előírt határokon belül vannak e. Ha ez a követelmény nem teljesül, a program lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy előre meghatározza a nyereséget és a szintezési paramétert (ez utóbbi lehetővé teszi a kábel csillapításának kompenzációját). A szoftverben automatikusan megadhatjuk ezeket a paramétereket. A megfelelő konfigurációt zöld mutatók jelzik a telepítés minden pontján. A program grafikus formában biztosítja a végső terveket, melyek tárolhatók költségbecsléssel együtt.
Minden lencse korlátozott optikai felbontással rendelkezik, általában egy mm-re jutó több vonalpárral (lp/mm), vagy közvetlenül pixellel kifejezve. Az analóg kamerák 1/3"-os képérzékelővel, 80 lp/mm felbontással rendelkeznek. Az értéket úgy kell kiszámítani, hogy a kamera érzékelőjének felbontását (általában 576 vonal) elosztjuk a kép tényleges méretével, mm-ben kifejezve (3,6 mm 1/3''-os szenzor esetén) és elosztjuk az eredményt 2-vel (hogy megkapjuk az egy milliméterre jutó vonalpár számát).
A nagy felbontású (megapixeles) gépek jobb minőségű objektivet kivánnak. Például egy IP kamera 1/3"-os, 2 megapixeles érzékelőjét olyan objektivvel kell felszerelni, amelynek minimális felbontása 150lp/mm (1080/3.6/2 =150 lp/mm), ami közel kétszer akkora, mint a hagyományos lencséjű analóg kamerák.
A kisebb, 1/4"- os képérzékelő esetében - melyet sok kamera használ - a képpontok szűkebben vannak elhelyezve. Ez általában kisebb érzékenységet és nagyobb igényeket eredményez az optika minősége szempontjából. Például egy analóg kamera 1/4"-os érzékelője 576/2.4/2 = 120 lp/mm felbontású objektívet kíván és a 2 megapixeles IP kamera 1080/2.4/2 = 225 lp/mm felbontásút.
A kisebb, 1/4"- os képérzékelő esetében - melyet sok kamera használ - a képpontok szűkebben vannak elhelyezve. Ez általában kisebb érzékenységet és nagyobb igényeket eredményez az optika minősége szempontjából. Például egy analóg kamera 1/4"-os érzékelője 576/2.4/2 = 120 lp/mm felbontású objektívet kíván és a 2 megapixeles IP kamera 1080/2.4/2 = 225 lp/mm felbontásút.
ClearHD M2284 objektív akár 5 MP felbontású kamerákhoz
Hogyan válasszunk ki egy DVR-t videó megfigyelő rendszerhez?
A széles CCTV DVR kínálat gondot okozhat a kezdő szerelőknek, vagy azon embereknek, akik ilyet szeretnének vásárolni. Az ár általában önmagában nem elégséges mutatója DVR alkalmasságának egy adott rendszerhez - fontos, hogy a DVR megfeleljen a rendszer követelményeinek.Ahol a befektető fő követelménye az egyszerű videó és a hosszú tárolási idő, a javasolt DVR-ek az Ultimax 13xx sorozatból: M72304, M72308, M72316. A 25 fps sebességnek köszönhetően - minden csatornán - a DVR-ek ideálisak dinamikus környezetben, mint pl. az utcák, gyorsforgalmi utak/autópályák, parkolók, buszmegállók stb. Két SATA HDD csatlakozási lehetőségének köszönhetően - egyenként akár 4 TB - pl. az Ultimax 1304 DVR folyamatos felvételt tud biztosítani 4 kameráról, 4 CIF felbontással, 25 fps-al (H.264, 2.5 Mbps), körülbelül 10 hónapot!
Azok, akik a maximális képminőséget szeretnék, a Hikvision WD1 sorozatból kell választaniuk eszközt: M72104, M72108, M72116. A WD1 (960x576px) felbontásnak köszönhetően, a DVR magas fokú képminőséget biztosít a 650 TVL (700 TVL B/W) kamerákról (szemben a D1/4CIF DVR-ekkel). Ilyen, 976x582 effektív képponttal rendelkező kamerák az alábbiak: Sunell M10775, M10780, M11220, M11225. A közönséges D1(4 CIF) DVR-ek 704x576 rögzítési felbontással nem tudják a kamerák által adott összes részletet menteni.
Egy HDMI jel több vevőhöz.
A pubokban, éttermekben, bevásárlóközpontokban és más helyeken szükség van ugyanazon nagy felbontású videó tartalmak megjelenítésére több televízión/monitoron. Az alapvető eszköz, amely lehetővé teszi a HDMI kimenettel rendelkező készülék HD videó jelének megjelenítését több tévén, egy HDMI elosztó. Amikor a távolság a jelforrás és TV/monitor között hosszabb, mint 30 m, akkor HDMI extendert kell használni, a HDMI jelek sodrott kábeleken történő továbbítására.Az IP protokoll használatának fő előnye a pont-multipont topológia lehetősége. Az adótól érkező IP jelet ellehet osztani egy Ethernet switch-el (pl. N29915) több vevőhöz. A megoldás az alábbi ábrán látható.

A HDMI - IP átalakító/extender egységek (pont-multipont) egy másik alkalmazása
Új termékek a DIPOL kínálatában:
Érdemes elolvasni
Egy bérház antennarendszerének korszerűsítése. Egy krakkói lakásszövetkezet úgy döntött, modernizálja a közös antennarendszert a DVB-T és az FM rádió fogadására. A négy emeletes épület négy lépcsőházzal rendelkezik, minden emeleten négy lakással... bővebben
IR reflektor - láthatatlan infravörös világítás. Az infravörös reflektorokat CCTV rendszereknél olyan helyeken/területeken használják, ahol elégtelen a látható világítás, általában este és éjszaka. Alapvető paraméterei: elektromos és optikai teljesítmény, infravörös fény hullámhossza, irányított karakterisztika... bővebben
Az Exview képérzékelő legalább duplázott érzékenységgel az IR tartományban
nagy hatékonysággal tud együttműködni IR reflektorokkal
nagy hatékonysággal tud együttműködni IR reflektorokkal
Videó felügyeleti adatok fokozott biztonsága. Betörés, lopás, tűz, árvíz, stb. esetén, a kár befolyásolhatja egy részét, vagy akár az egész ellenőrzési rendszert, beleértve a fontos tárolt adatokat... bővebben