2014/21. szám (2014. május 24.)
Napelemes panelek aszfalt helyett.
A hagyományos széntüzelésű erőművek cseréje a megújuló energiaforrásokra sok mérnöknek csak álom. Scott Brusaw - amerikai villamosmérnök és felesége, Julie, már közel egy évtizede arra törekednek, hogy ez az álom valósággá váljon. Azt akarják, hogy a napelem koncepciójuk megvalósuljon utaknál, parkolóknál és járdáknál, annak érdekében, hogy átalakítsa a napenergiát elektromos árammá.
Több mint nyolc éve, erőfeszítéseiket már többször elismerték, és díjazták - World Technology Award, Ace Awards, IEEE - valamint megtisztelte a Google és a NASA. Ezenkívül két alkalommal kaptak szerződést az amerikai Federal Highway Administration-től, prototípusok építésére.
A rendszer Szolár Utak néven fut és hatszög alakú edzett, mintás üveg paneleken alapszik. Természetesen, a panelek terhelési ellenállását és más hatások ellen már tesztelték. Beépített napelemekkel rendelkeznek, melyek felelősek a napenergia átalakításáért.
A videó bemutatja az út panel prototípusokkal való munkát
A sejt panelek felszerelhetők parkolóknál és utaknál, hogy lefedhessenek annyi felületet, amennyit csak lehetséges, maximalizálva a megtermelt villamos energiát. Természetesen a területeket nem kell telezsúfolni, hogy viszonylag magas szinten tartsák a hatásfokot. Ezek a panelek telepíthetők magán ingatlanoknál, autóbeállókban, stb is. Az ilyen "napalemes farmok" közvetlenül csatlakoztathatók otthonokhoz, üzletekbe vagy középületekbe, melyyel biztosítani lehet a villamos energiát a felhasználók számára. Ennek a tervnek az előnye az, hogy a panelek nem változtatják meg a tájat - nem foglalják el a tetőket vagy az épületek homlokzatait és nem vesznek el külön földterületet.
Egy panelekkel borított út vizualizációja
(a nagyításhoz kattintson a képre)
Egy teszt telepítésnél, egy parkoló egy kis részén, ahol 69%-át szerelték fel napelemes üveggel, átlagosan 3600 W elektromos energiát generál. A panelek erősségét 125 tonnás súlyú járművekkel tesztelték.
Az energia felhasználható jelzésre (beépített LED-ekkel), hó/jég felhalmozódásának megakadályozására (beépített fűtőelemmel), az út felületén - egy érdekes mód az "intelligens" utakhoz... A kezdeményezők jelenleg keresik a szélesebb körű forrásokat, hogy támogassák erőfeszítéseiket - nagyobb telepítéseket kell építeni, tesztelni és finomítani a technológiát.
Harc a csillapítással optikai hálózatokban.
A jel csillapodásának jelensége alapvető probléma az információ továbbításánál nagy távolságra. Száloptikai hálózatok esetében, további csillapítást okozhat például a nem megfelelő pontosságú toldás vagy a túl kicsi hajlítási sugár. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a csillapítás túl magas lesz, annak ellenére, hogy az alapvető szabályokat betartják.
A piszkos érvég felülete (bal oldalon) és az NC-001 eszközzel megtisztított felület. A hüvely végének nem megfelelő megtisztítása maradandó karcolásokat okozhat.
A néha elfeledett vagy figyelmen kívül hagyott tényező, amely okozza a növekvő csillapítást, a piszkos érvég felülete. Sőt néha lehet, hogy ez a fő és egyetlen oka az optikai jel átviteli hibának.
Optikai érvéghüvely tisztító: NC-001
Egy jó és olcsó megoldás erre a problémára az, ha megtisztítja a végződéseket a telepítési folyamat során. Az NC-001 tisztító eltávolítja a port és a szennyeződéseket a száloptikás kapcsolat megfelelő létrejötte érdekében. A szövet speciális szerkezete megfelelően gyűjti a szennyeződést, egyidejűleg elkerülve karcolódást. A szilárd burkolat jó fogást ad a szerszámnak működés közben. A cserélhető mikroszálas
L5917 orsók biztosítják a szerszám hosszú életét. A tok védi a tisztító felületet a szennyezés ellen szállítás közben.
A további DVB-T adók vételi problémákat okozhatnak.
Sok helyen, ahol a jel a fő DVB-T adó(k)ról nem elégségesek és nem garantálják a megfelelő vételi minőséget, szükséges további adókat használni, melyek ismétlik az összes vagy a kiválasztott digitális multiplexeket. A további jelforrások következménye lehet a kapott multiplexek jelszintjei közti jelentős különbség. Amikor a fogadó antenna rendszer túl nagy jelet kap (főleg előerősítővel vagy erősítővel), túlvezérlődési problémát fog okozni az antenna rendszer aktív elemeiben, vagy a vevőben okozhat komoly vételi problémát.
Egy másik jelentős probléma az egyfrekvenciás hálózatokban (SFN) jelentkezik, amelyben a szomszédos adók a jeleket ugyanazon a frekvencián (csatornán) sugározzák, ez az úgynevezett "0 dB-es hatás". Ez a jelenség különösen észrevehető olyan vevőkészülékek esetében, amely kevésbé fejlett rendszerrel rendelkezik, amikor a bemeneten két vagy több hasonló jel van nagyon jó szinttel és nagyon kis késleltetéssel. A vételi probléma adódhat a műszaki képességek hiánya miatt, a két nagyon hasonló, de különböző jel szinkronizálásával a vevőben. Ez a jelenség a legnagyobb valószínűséggel ott fordul elő, ahol:
- a DVB-T antenna összhangban van a nagy teljesítményű és a kicsi adókkal
- a DVB-T antenna széles látószöggel veszi a jeleket a nagy teljesítményű és a kicsi adókról
A problémák megoldása a következő hírlevélben kerül bemutatásra.
Hogyan lehet gyorsan beállítani több DVR-t?
A több, ugyanabban a létesítményben található DVR-t általában azonos vagy hasonló beállításokkal kell telepíteni. Az
Ultimax DVR esetén, exportálni lehet a beállításokat fájlként és az egyik eszközről a másik DVR-be importálni. A beállítások export/importját két módon lehet elvégezni:
- merevlemez csatlakoztatásával a DVR USB portjára
- hálózaton keresztül, a VMS szoftver vagy egy webböngésző használatával - javasolt módszer, ha a DVR fizikai helye távolabb van
Képernyőmentés az export/import konfigurációs ablakról, egy webböngészőben
Profilok figyelése CCTV IP rendszerekben.
Az CCTV rendszerek előnye, hogy a kamera képe megtekinthető helyben és távolról is okostelefonokon és számítógépeken internet-hozzáféréssel. A videó adatátvitelt korlátozza a kapcsolatok kapacitása, különösen a kamerák stream feltöltésénél a hálózatra. A nem megfelelő kapcsolat hasonlóképpen a kliens oldalon is gátolhatja a képek megfelelő továbbítását, lassúságot, lefagyott képet stb. produkálva.
Az ilyen problémák megelőzésére, az adminisztrátoroknak létre kell hozniuk legalább két ellenőrzés profilt:
felvétel és teljes képernyős ellenőrzés - a használt berendezések lehető legmagasabb paramétereinek beállítása (képfrissítés, felbontás és képminőség), a maximális részletességért - a sávszélesség 5 Mbps körüli
távfelügyelet és helyi nézet képernyő osztásos módban - közepes képminőség minden kamera megtekintésére egyszerre, problémamentes hozzáféréssel az interneten keresztül - a megfelelő sávszélesség 0,7-1 Mbps)
A profil figyelés beállítható közvetlenül számos kameránál, például a
K1630,
K1634,
K1637,
K1665,
K1680,
K1681,
K1685,
K1691,
K1698-nál. Nyolc videó streamet támogat az Ultimax
K2104,
K2108,
K2116, a NUUO
K4204,
K4804 és a
K3101 K3104,
K3108,
K3116 szoftvercsomagok.
RACK szekrények konfigurálása.
Egy RACK szekrény kiegészítőinek kiválasztásánál, a felhasználónak figyelnie kell, hogy azok megfeleljenek az adott szekrény modelhez. Egyes tartozékok külön csak a konkrét modellekhez jók, méretük, vagy a szerelési módszer miatt (pl. ventilátor, polc).
A DIPOL
E-Boltja egy egyszerű eszközt biztosít, a kompatibilis tartozékok megfelelő kiválasztásában. Miután kiválasztotta a RACK szekrényt, például az
R912018-at, a felhasználónak kattintania kell az oldal jobb felső sarkában elhelyezett "Tartozékok hozzáadása" fülre.
A "Tartozékok hozzáadása" gomb a termék oldalán
Az új ablak tartalmazza a kompatibilis tartozékok listáját:
Egy egyszerű konfigurációs eszköz rack szekrényekhez
A felhasználó kap egy listát a kiválasztott RACK szekrénnyel kompatibilis kiegészítőkről, megnézheti a leírásukat, és hozzáadhatja a Kosárhoz vagy a Kedvencekhez.
| | Az SP-001 blankoló L5906 lapos optikai kábelek lehúzására ajánlott, vagyis a korlátozott hajlítási sugárú kábelekhez, mint például az L7102 és L7104. |
| | |
| | A Fémből készült SN-CBK623 M5129 tartót Sunell dóm kamerákhoz tervezték, falra történő szerelésekhez. A K1690, K1691, M10775, M10780 kamerákhoz elő van készítve. A tartó kábelelvezetési lehetőséggel rendelkezik és együtt használható az M5128 szerelvénydobozzal, a kábelcsatlakozások védelme érdekében. |
| | |
| | A PSDC161212T M18297 stabilizált tápegységet olyan hálózati berendezésekhez tervezték, melyek 12 VDC vagy hasonló stabilizált feszültséget igényelnek (12...15 VDC tartományban). A modern kapcsolóüzemű egység 83%-os hatásfokú és stabil, alacsony zajszintű DC feszültséget biztosít. A 16 kimenet (egyenként 0.8 A áramfelvétellel) védett egyedi biztosítékokkal. |
| | |
2014. május 27. - holnap indul a két napos Mobil Megoldások és Technológiák Mobil-IT vásár. Néhány cikk, amely bemutatásra kerül:
| Programozható Signal GSM erősítő távfelügyeleti működési paraméterekkel. A GSM rendszeren keresztül a rendszergazda be- és kikapcsolhatja a készüléket, kiválaszthatja a működési sávot, beállíthatja az optimális nyereséget. Ezen túlmenően, az erősítő információt küldhet az aktuális paraméterekről. A készülék akár 2000 m2 területet boríthatnak be. >> bővebben
|
| |
| A Trans-Data BTS antennákat bázisállomásokhoz szánták. A DIPOL által indított antennákat maximum 400 W teljesítményű jellel lehet működtetni. >> bővebben
|
| |
Május 27-én, Mr. Lukasz Kopciuch, a DIPOL mérnöke fogja bemutatni azt
Hogyan lehet javítani a GSM jelen, rossz vételi körülmények között? előadást a
Mobil Trendek az Üzleti Életben konferencián (10:35 CET) és egy másik előadást, a
celluláris jelek erősítése épületeken belül, GSM repeaterek használatával a Mobile-IT vásáron (16:00 CET). Az előadásokat lengyel nyelven tartják.
TP-Link vezeték nélküli router, mint egy DLNA-szerver. Sok televízió a piacon fel van szerelve LAN porttal, az Ethernet hálózatok csatlakoztatásához, más DLNA tanúsítvánnyal rendelkező eszköz együttműködéséhez. A DLNA a Digital Living Network Alliance kezdőbetűiből áll, egy non-profit alapon működő kereskedelmi szervezet, mely több száz vállalatból áll, a fogyasztói elektronikai, számítástechnikai eszközök, mobil eszközök területéről. Az otthoni hálózati eszközök, melyek kompatibilisek a DLNA-val: számítógépek és Network Attached Storage (NAS) eszközök, TV, hifi, házimozi, audio/video-vevők, kijelzők, játékkonzolok, tabletek, PDA-k, hálózati nyomtatók, okostelefonok stb. Attól függően, hogy a szoftver telepítve van e, bármely eszköz képes távoli hozzáférést biztosítani a multimédiás tartalomhoz...
bővebben Szekrények, házak, kiegészítők