Nr 28/2014 (2014.09.15.)
Átlátszó napelemek.
Michigan State University egyik kutatócsoportja kifejlesztett egy új típusú napenergia koncentrátort, amelyet egy üvegablak helyett, fel lehet használni a villamos energia előállítására anélkül, hogy az (zárt) ablakon bejutó fény csökkenne.Richard Lunt az MSU College of Engineering vegyészmérnök professzora szerint, a kulcsszó az "átláthatóság". Tanulmányok alapján az energia előállítására lumineszcens műanyagokból álló napelemek találhatók, ami nem új, de eddig rosszabb eredményeket szolgáltattak - az energia mennyisége viszonylag kicsi volt és az anyagokat, amiket előállítottak erősen színezettek voltak. "És senki sem akar színes táblák mögött ülni" - tette hozzá hozzá Lunt professzor.
Az átlátszó, napelemes koncentrátor fejlett, amelyet a
Michigan State University kutatócsoportja állította elő
Michigan State University kutatócsoportja állította elő
Ebben az esetben, a napenergia által összegyűjtött kis szerves molekulák elnyelik a specifikus hullámhosszú láthatatlan fényt. Az anyag "hangolva" van, így például csak az ultraibolya és infravörös közeli hullámhosszakat veszi, majd az elnyelt energiát kibocsájtja egy másik tartományban az infravörös fényt. Mivel az anyag nem nyel el vagy bocsát ki fényt a spektrum látható tartományában, ezáltal az emberi szem számára átláthatóvá válik.
A tudósok szerint a sok probléma között a legnagyobbnak tűnik az alacsony hatékonysága az anyagoknak. Pillanatnyilag az átlátszó panelek mindössze 1%-al hasznosítják a napenergiát, ugyanakkor a hagyományos napelemek jellemző hatásfoka mintegy 20%. Lunt professzor szerint a végső termék hatékonysága legalább 5% lesz, ami elegendő lenne egy sor alkalmazásra.
A teljesen átlátszó napelemek a tudósok számára hosszú ideig csak álom volt. Ez a forradalmian új technológia, amely átalakítja az ablakokat kis erőművekké. A megfelelő hatékonyság elérése után az ilyen anyagok javíthatják az energia-egyensúlyt, különösen az okostelefonoknál, ahol a nagy és energiafogyasztó képernyők legalább egy részét "visszaadják" az energia egy részét.
Hogyan tervezzünk SMATV rendszereket lakóházakban?
A legrugalmasabbak erre a feladatra a multiswitchek telepítése a sok emeletes épületekben 5-kábellel (egy műhold) vagy 9-kábellel (két műhold) rendszer. Minden emeleten van egy osztó, amely elosztja a jeleket a multiswitchek számára. Lehetővé teszi, hogy ez a tényleges hálózati igények szerint működjön - gyakorlatilag korlátlan számú aljzat telepíthető.Az új MV-5XX sorozatú TERRA 5 bemenetes multiswitchet több szintű használatra tervezték buszrendszerben. Magas maximális kimeneti jelszintet biztosít és a koaxiális kábel okozta csillapítást kompenzálja, plusz a kimenetek jelszintjei fokozatokban kapcsolhatók - lehetővé teszik az épületekben a nagy rendszerekben a kábel akár 80 méteres felhasználását is (a multiswitch kimenete és az aljzat között).
Egy példa a SMATV rendszer egy többlakásos családi házban (4 lépcsőház, 4 szintes). A rendszer elosztja a programokat a földi adókról és egy műholdas pozícióból. Ennek alapja a busz topológia a SDQ-508 R70520 és R70515 SD-504 osztókkal, SD-515 R70517, R70516 SD-510 leágazókkal és TERRA MV-5 xx multiswitchekkel. A rendszer összes aktív összetevőjét az SA-51 R70501 erősítő táplálja meg.
A busz topológia számos előnyösebb megoldást kínál, mint a kaszkád. A legfontosabb ezek közül az üzemzavar minimalizálása a hálózat többi szegmensét ezáltal megvédve. A TERRA vállalat által javasolt megoldás szerint a multiswitch meghibásodása csak a hozzá csatlakoztatott felhasználóknak okoz veszteséget, a hálózat többi részét nem érinti.
Hogyan lehet könnyen létrehozni egy hotspotot szállodában vagy étteremben?
Az Unifi UAP integrált megoldás az épületek WLAN/Wi-Fi hálózatok számára, amelyek a 2.4 GHz-es sávban az a MIMO 2x2 802.11n szabványban működnek. Köszönhetően egyedülálló konstrukciónak az Unifi UAP páratlan teljesítményű és egy kompakt készülék. Az UNIFI UAP-LR egy könnyen használható és kezelhető az Access Point. A készülék elegáns megjelenésű és lehetőség van rá, hogy a mennyezetre vagy a falra szerelhessük a mellékelt tartozék készlettel.Elérési pont Ubiquiti UniFi UAP-LR Long Range 802.11b/g/n N2574
A termék megkülönböztető jellemzője a fejlett irányítás a UNIFI WiFi Enterprise System-el. A rendszerrel a rendszergazda beállíthatja és kezelheti a vezeték nélküli hálózatot közvetlenül a böngészőben. A szoftver lehetővé teszi a rendszergazda számára az eszköz státuszának és a működési paramétereknek a megtekintését valós időben. Ezen kívül a szoftver lehetővé teszi a helyiségek térképeinek importálását, az egyes eszközök jelerősségének megjelenítéséhez.
Ahhoz, hogy hotspot funkció megfelelő legyen egy épületben, a tulajdonosnak több N2574 eszközt kell telepítenie, fedettség legyen a szobában, majd az eszközöket a dedikált szoftverrel konfigurálni kell. A vezeték nélküli hálózat látható a felhasználó számára, mint SSID (Függetlenül a telepített hozzáférési pontok számától). A készülékek támogatják a roamingot a pontok között.

Egy screenshot az UNIFI szoftverről

Miért nem mindig működik az ONVIF?
Az ONVIF fórum tájékoztat arról, hogy a termékek teljes mértékben megfelelnek-e az ONVIF szabványnak és az azonos profilok kompatibilisek. Azonban bárki, aki már telepített eszközöket ezzel a szabvánnyal, találkozhatott néhány problémával, vagy nem jött létre a kapcsolat. Miért történik ez, és hogyan lehet elkerülni az ilyen problémákat?
Először is azt kellene ellenőrizni, hogy tervezett eszközök valójában támogatják az ONVIF protokollt. Ázsiai gyártók gyakran az ONVIF-el összeegyeztethetőnek jelölik termékeiket, bár ez sokszor nem igaz. Az európai forgalmazók nem ellenőrzik ezeket a nyilatkozatokat annak ellenére, hogy nagyon egyszerű - a megfelelőségét a szabványnak lehetséges leellenőrizni a hivatalos ONVIF weblapon, amely felsorolja az összes kompatibilis terméket.
Másodszor, nagyon fontos, hogy az ONVIF eszközök használatához ugyanazt a profilt kell használni. Például egy kamera kompatibilis a régebbi ONVIF protokoll változatával (profilok nélkül), azonban nem csatlakozik a DVR-hez a a magasabb verziójú változat.
Itt találkozhatunk olyan esetekkel, hogy az S-profillal minden beágyazott eszköz lehetővé teszi a kapcsolatot, képet ad, de nem megfelelő a működéséhez szükséges valamennyi rendszer funkció, például. a mozgásérzékelés nem működik. Ennek oka, hogy a hibát, vagy ugyanazt a szabványt nem megfelelő hajtotta végre a gyártó. Ezeket a problémákat azonnal jelenteni kell a gyártó áruszállítójának, hogy javítsa ki a szoftvert. Az ONVIF fórum erősen dolgozik az új, továbbfejlesztett változatán a szabványoknak (jelenleg előkészítés alatt van a 2.4 verzió, amely korrigálni fogja a legtöbb hibát és pontatlan kifejezést.
Itt találkozhatunk olyan esetekkel, hogy az S-profillal minden beágyazott eszköz lehetővé teszi a kapcsolatot, képet ad, de nem megfelelő a működéséhez szükséges valamennyi rendszer funkció, például. a mozgásérzékelés nem működik. Ennek oka, hogy a hibát, vagy ugyanazt a szabványt nem megfelelő hajtotta végre a gyártó. Ezeket a problémákat azonnal jelenteni kell a gyártó áruszállítójának, hogy javítsa ki a szoftvert. Az ONVIF fórum erősen dolgozik az új, továbbfejlesztett változatán a szabványoknak (jelenleg előkészítés alatt van a 2.4 verzió, amely korrigálni fogja a legtöbb hibát és pontatlan kifejezést.
Bár az ONVIF szabvány ígéri a megfelelést ugyanazon profilban, a felhasználó mindig szkeptikus ezen a téren. Vásárlás, vagy a berendezések telepítése előtt, szükség van arra, hogy ellenőrizze a termék kompatibilitását, vagy érdeklődjön a gyártóknál. Például a Sunell vállalat honlapján az eszközök listája alaposan tesztelt és bemutatja az összeegyeztethetőség szintjét. A cég az egyik teljes jogú tagja az ONVIF fórumnak. Az alapítók státuszuknál fogva a legaktívabb tagok, aktívan részt vesznek a szervezet és a szabványok fejlesztésében.
Második stream az NVR-ben - előnézeti kép.
Közös probléma ami a konfiguráció során felmerül a hálózati videó felvevőknél, hogy hiányosak a képek a képernyő egyes részeinél ( "nincs forrás" vagy hasonló üzenet). Ha a kép átmenete a teljes képernyős módnál jelenik meg, akkor valószínűleg rosszul konfigurált a kamera második streamje.A második streamet, más néven a kisegítő streamet, több kamera esetén használják a videó általános megtekintésére. A kisebb felbontást és az átviteli sebességet, gyakorlatilag nem tölti be a processzort, miközben a kis képernyőn a mobil eszközökön sima a videó.
A probléma megoldásához szükség van a kamerának az NVR-ről történő leválasztásáról és beállítani a paramétereket. A felbontása a videó streamnek a kameráról nem haladhatja meg a D1-t és a bit ratet korlátozni kell 1024 kbps-ra vagy ennél kevesebbre. A kamera és az NVR csatlakoztatása után, a képnek helyesen kell megjelennie, az elsődleges és a másodlagos streamen.
Mini vezérlő Exta Free EFC-02 F5001 a Wi-Fi routerrel történő csatlakoztatás követően lehetővé teszi az összes EXTA FREE vevő / aktor mobil eszközökön keresztül történő vezérlését. Eltekintve a "virtuális adó" funkciótól, az EFC-02 egység elvégezheti a gyakorlati feladatokat a "helyszíneken", az idő funkciókat, és nyomon követi a telepített érzékelők állapotát. A vezeték nélküli kommunikációt a rendszer a 868,32 MHz-es frekvencián hajtja végre. | ||
Hálózati fali konnektor süllyesztett P/T 2P+Z 16A/250V R62150 a falra kell telepíteni egy csatlakozó dobozba. | ||
Vezeték nélküli mozgásérzékelő: Exta Free RCR-01 F5801 vezeték nélküli mozgásérzékelő energia hatékony használatra lett tervezve világítási rendszerek számára - a fény meghatározott időre bekapcsol, de csak akkor, ha az érzékelő mozgást érzékel az érzékelési területen. További előnye, hogy a készülék a mobil és független az elektromos hálózattól. | ||
Újdonságok
2014. szeptember 15. - A DIPOL egy átfogó szállítója a a lakások és épületek távközlési és automatizálási berendezéseinek. A Energetab vásár, szeptember 16-18 között lesz megrendezve, ahol a DIPOL bemutat számos megoldást a következő területeken: adatátvitel, videomegfigyelés, száloptikás rendszerek épületekben, és egy teljesen új megoldást az intelligens épületekkel kapcsolatosan. jöjjön el holnap indulunk 09:00h.
2014. szeptember 8. – Intelligens Épület és Műszaki Picnic. Műszaki Piknikre került sor múlt pénteken a DIPOL Sandomierzi részlegén, ahol bemutattunk két rendszert az intelligens otthonokból, F&HOME és EXTA FREE, amit a piacon elindítottunk szeptember elején. A nagy az érdeklődés miatt a bemutatót kétszer is meg kellett ismételni. Nagyon örülünk, hogy sok telepítő megosztotta velünk elképzeléseit a lehetséges rendszerek erősítése érdekében, s kényelmet biztosítva az otthonokban, irodákban, szállodákban, stb.
Érdemes elolvasni
Full-HD felügyeleti videó közös antennarendszerben elosztva. Egy újonnan épült lakótelep lakói hozzáférést kértek a kiválasztott biztonsági kamerák képeihez, melyek a lakott területen (játszótér, parkoló) vannak telepítve. A legpraktikusabb mód a felügyeleti videó SMATV rendszerbe történő elosztására, a plusz DVB-T multiplex, melyet bármely televízió megkaphat, amelyik csatlakozik az antennarendszerhez... bővebben
Analóg kamera 900TVL
Figyelem! Felhívjuk Tisztelt viszonteladó Partnereinket, telepítőket, hogy nagyobb tételű megrendeléseiket (előfordulhat, hogy a termék nincs raktárunkon, vagy nincs elegendő mennyiség), ha lehetséges lehetőleg kedden 14h-ig szíveskedjenek megtenni, ugyanis krakkói járatunk szerdán már el tudja hozni a DIPOL Központi Raktárából - a megrendelés összeállítása miatt szükséges - és így pénteki napon a megrendelt termékeket a futárszolgálat kiszállíthatja a megadott címre.
Megtisztelő figyelmüket köszönjük! Dipol Hungaria Kft. Vevőszolgálata
Figyelem! Felhívjuk Tisztelt viszonteladó Partnereinket, telepítőket, hogy nagyobb tételű megrendeléseiket (előfordulhat, hogy a termék nincs raktárunkon, vagy nincs elegendő mennyiség), ha lehetséges lehetőleg kedden 14h-ig szíveskedjenek megtenni, ugyanis krakkói járatunk szerdán már el tudja hozni a DIPOL Központi Raktárából - a megrendelés összeállítása miatt szükséges - és így pénteki napon a megrendelt termékeket a futárszolgálat kiszállíthatja a megadott címre.