No. 33/2015 (2015. október 19.)
Áttörés az úton, lecserélni a szilíciumot grafén nanocsövekre.
Az IBM bejelentette, hogy sikerült megoldani az egyik legnagyobb problémát a grafén tranzisztorok fejlesztésével kapcsolatban. Bár a tranzisztorok nagy teljesítményűek, mégis problémák adódnak azoknak az összekapcsolásával - jóval nagyobbak, mint maguk a tranzisztorok. A kisebb kontaktus miatt megnövekedett az ellenállásuk és ez jelentősen lerontotta az áramkörök paramétereit. Az IBM kutatói kifejlesztettek egy új kémiai folyamatot a tranzisztorok összekötésére, ahol a "drótok" vastagsága 10 nm-es, az ellenállásuk növekedése nélkül.A számítógépes processzorok szilícium tranzisztorokból készülnek. A szilícium fizikai tulajdonságaiból eredően a tranzisztoroknak a minimális mérete behatárolt és 7 nm-nél kisebbet nem sikerült előállítani. A legújabban gyártott Intel processzorok a 14 nanométeres technológiával készülnek, így azok hamarosan elérik határértéküket, ezáltal a méretük csökkentése időszerűvé válik.
A nanocsövek szupramolekuláris felépítésűek üreges hengerek formájában. Hajtogatott grafénból épül, amelynek vastagsága 1 atom. Egyik jellemző tulajdonságuk alapján felhasználhatók a nanotechnológiában, az optikában és az elektronikában. Figyelemre méltó tulajdonságaik még többek között a magas hővezető képesség és a töltéshordozók nagyon magas mobilitása.
A győztesek:
III. helyezett:
Mivel számos panasz érkezett be, hogy egyesek illegális módon küldtek be fényképeket, úgy döntöttünk, hogy vissza vonjuk a díjat. A tabletet árverésre bocsájtjuk a Nagy Zenekar Karácsonyi Jótékonysági Koncertjére. Kompenzációként, akiktől több mint 100 kép érkezett DIPOL bögrével ajándékozzuk meg. Elnézést kérünk minden résztvevőtől a kialakult helyzet miatt, és reméljük ezt a döntést megértéssel fogadják. A DIPOL bögréket küldünk: Paul Lapinski, Patrick Piwnicki, Michael Zietara, Gabriela Rybicka, Paul Boszkiewicz és Dariusz Cerajewski részére.
Elismerések:
Gratulálunk a győzteseknek! Meghívunk mindenkit, szórakozzunk együtt a jövő évben is!
Master kompressziós BNC csatlakozók CCTV telepítésekhez.
A BNC csatlakozók lehetnek az induláskor jelentkező hibák egyik okozói a CCTV rendszereknek, már az üzembe helyezés első szakaszában. Ez annak tudható be, hogy bizonytalanok a kapcsolatok. A helyzet még rosszabb a külső telepítések esetében, ahol különböző időjárási viszonyok uralkodnak (hőmérséklet változása és a víz behatolása) gyorsíthatja a korrózió sebességét. Ez rontja a videó megfigyelés minőségét, vagy akár le is állíthatja a csatornán futó videót. Ez elfogadhatatlan, különösen olyan fontos rendszerekben, mint a banki, vagy a városi videó megfigyelő rendszerek esetében.BNC csatlakozó BNC 59 MASTER (kompressziós CAMSET/RG-59 kábelre) E8275 | BNC csatlakozó Platinum BNC 6 MASTER (kompressziós RG-6 kábelre) E8276 | BNC csatlakozó Platinum BNC 113 MASTER (kompressziós Triset-113 kábelre) E8277 |
Könyök BNC csatlakozó BNC 59 MASTER (kompressziós CAMSET/RG-59 kábelre) E8278 | Könyök BNC csatlakozó BNC 6 MASTER (kompressziós RG-6 kábelre) E8279 |
Megfelelő tervezés és kiváló pontosság jellemzi a MASTER csatlakozókat, amelyek kiküszöbölnek bármilyen fentebb felsorolt problémát a kábelekre történő szerelésnél. Ezek könnyen felcsavarozhatók a csatlakozó aljzatra. A megfelelően préselt kapcsolat rendkívül ellenálló a kettős kompressziós gyűrűnek köszönhetően, amelyek megakadályozzák a víz bejutását a kábelek felől és ily módon védi a csatlakoztatott eszközöket is. A csatlakozás elkészítéséhez nélkülözhetetlen a kompressziós eszköz használata, vagy a MASTER E80075, vagy az univerzális MASTER E80078 szerszám.
PoE 802.3at és a passzív PoE.
PoE (Power over Ethernet) a neve számos módszernek, amelyek a hálózati eszközöket UTP/FTP kábelen keresztül táplálják meg. Ily módon lehetőség van az eszközök áramellátására, például kamerák, telefonok, kapcsolók, hozzáférési pontok, stb. esetében.A PoE megoldások két csoportra oszthatók:
- Megfelel a szabvány - 2003-ban elfogadott PoE szabványnak IEEE 802.3af, frissítve 2009-ben 802.3at. A 802.3at megkülönbözteti az első típustól (prior 802.3af), és a második típustól a maximális átviteli teljesítmény 30 W-os értéke, ami közel kétszer magasabb.
- az áramellátás és az adatok átvitele egyetlen kábelen keresztül, csökkenti a kábelezés és a telepítés költségeit,
- legalább 100 m-es a hatótávolság (megfelelő kábelezés esetén),
- nagy biztonságot és megbízhatóságot ad - a tipikus feltételek az áramütés kockázatát illetően nem magas (a feszültség 60 V alatt van) és a technológia magában foglalja az automatikus tesztelési módszereket,
- a védelmi eszközök nem kompatibilisek a szabvánnyal,
- könnyű telepítés,
- visszafelé kompatibilis a korábbi verziókkal.
A szabvány főbb jellemzői:

PoE switch bekötési rajza (endspan) és egy 802.3af (802.3at 1-es típusú) megtáplált eszköz.
A. opció - ibolyaszínű, B. lehetőség - sárga szín.
A. opció - ibolyaszínű, B. lehetőség - sárga szín.
- Passzív PoE továbbítja a tápfeszültséget a kiválasztott UTP/FTP kábel vezetékén. A tápfeszültség közvetlenül csatlakoztatható az eszközhöz vagy egy speciális adapter segítségével. Nincs kommunikáció a táp és a működő készülék között - a feszültség folyamatosan biztosított. A kábeleket általában a B opció szerint alkalmazzák az IEEE 802.3af szabványnak megfelelően (szabad párban 4/5 (+) és 7/8 (-) 10/100 Mbps-os Ethernet hálózatokban). A tápfeszültség a követelményektől függ a PoE eszköz megtáplálásánál, pl 5 V, 9 V, 12 V, 24 V, vagy akár 48 V. Meg kell jegyezni, hogy a passzív PoE megoldások nem kompatibilisek a 802.3at szabvánnyal és alkalmazásuk nem javasolt a kimondottan professzionális hálózatokban.

Passzív PoE injektor és eszköz megtáplálásának bekötési rajza - egy nem szabványos megoldás
Mechanikus toldók - kérdések és válaszok.
A telepítők, amikor elkezdik a száloptikával kapcsolatos kalandjaikat, egyből felszínre kerül a sok kérdést érintő probléma a szálak toldása. Mint tudjuk, ez a munka nem olyan egyszerű, mint a réz kábelek esetében. Hogy eloszlassuk ezzel kapcsolatosan a mechanikus toldások körül kételyeket, úgy döntöttünk, hogy a leggyakrabban feltett kérdésekre megkísérelünk választ adni.- Mi a mechanikus toldó? Ez az elem két optikai szálat köt össze nagy pontossággal, ami lehetővé teszi állandó nyomás mellett az előkészített rostokat egymáshoz illeszteni azért, hogy a fényjelek az érintkező arcfelületeken minimális csillapítással haladjanak keresztül.
- Milyen eszközökre van szükség, hogy egy mechanikus illesztés elkészüljön? A telepítőnek először is szüksége van egy optikai száltisztítóra L5905, precíziós száltörőre L5801, IPA oldószeres tisztítóra L5915, és pormentes Kim-törlőkendőkre L5913. Egyéb hasznos eszközök még többek között a vizuális hiba lokátor L5935, optikai teljesítmény mérő L5821, optikai lézeres forrás L5825, rostvégek tárolására egy kuka L5918 és kevlár vágó (R) L5904.
- Milyen szálakat lehet a mechanikai toldókhoz használni? A mechanikai kötésekhez az egymódusú és multimódusú szálakat lehet használni pufferrel vagy azokat, amelyeknek átmérője a köpennyel 250 μm és 900 μm.
- Mekkora a csillapítása a mechanikus toldóknak? A megfelelően telepített mechanikus toldók csillapítása kisebb, mint 0,15 dB. A valóság azt mutatja, hogy a gyakorlott szerelők a mechanikai kötésekkel képesek elérni a hegesztett toldással megegyező csillapítási szintet. Egy toldó vesztesége sok tényezőtől függ, de főleg a szál vágásának pontosságától és a telepítő manuális készségeitől.
- Vajon a mechanikus toldások erősek és tartósak? A mechanikus toldók a gyakorlatban kellően erősek és tartósak. Ezeket azonban nem szabad kitenni hosszanti erőhatásoknak, ezért mindig speciálisan kialakított rekeszes dobozokba vagy elosztó keretekbe kell helyezni. A jól védett mechanikai toldások garantálják a tartós kapcsolatot.
Nézzünk meg egy példát a halszem kamera vonal átlépő funkciójára.
A Hikvision DS-2CD2942F-IS K1790 halszem IP kamera mennyezetre szerelve 360° látószöggel rendelkezik, falra szerelve - 180°. Az ilyen típusú kamerák egyre népszerűbbek lettek, mert adott a lehetőség, hogy több kamera helyett egyetlen kamerát alkalmazzunk, amely lefedi az egész területet. Egy példa lehet a videó megfigyelésre egy kis élelmiszerbolt. Egy ilyen kamera megfelelő helyre telepítve figyelheti az egész helyiséget. A Hikvision DS-2CD2942F-IS kamera kiegészítő funkciója képes megvédeni az "érzékeny" területét a boltnak - vonal átlépés érzékeléssel. Miután valaki átlépi a korábban meghatározott virtuális vonalat, a kamera kiváltja a vészjelzést, amit továbbíthat a felügyeleti központban futó iVMS 4200 szoftver, vagy közvetlenül bekapcsolja az optikai és/ vagy hangjelzést, ami a boltban van telepítve. A tipikus alkalmazása a virtuális vonalnak az üzlet védelménél a számlázó/pénztári területen van. Ha valaki átlépi a vonalat, amikor a pénztáros pillanatnyilag nincs ott, a rendszer automatikusan riaszt.
Felügyelet üzletekben, ahol egyetlen halszem kamera a virtuális vonal funkciót használja
Vízjel a Hikvision DVR/NVR felvételekről.
A vízjel egyfajta marker a digitális videó és audió fájlok számára. Ezt általában kódoltan használják a szerzői jogok, hitelesség és az információs adatok integritása érdekében. A Hikvision DVR/ NVR felvételei tartalmazzák az információkat az egyes keretekben. A vízjel információ megjeleníthető a VSPlayer szoftver alkalmazásával a felvételek visszajátszásánál a Hikvision eszközökről. A lejátszásnál, a vízjel kifejezetten igazolja a hitelességét a felvételnek egy adott DVR/NVR-en.A vízjel a következő információkat tartalmazza:
- Mac cím,
- sorozatszám,
- csatornaszám,
- a felvétel elejének kezdő dátuma,
- információk a modell és az eszköz típusáról.
Wireless Access Point TP-LINK EAP220 (N, 600 Mbps, PoE 802.3.af) N2566, kompatibilis a Wi-Fi 802.11n szabvánnyal és a 2*2 MIMO technikával, egy rugalmas, könnyen telepíthető, kezelhető és biztonságos üzleti szintű vezeték nélküli hálózati megoldás. Könnyen falra vagy mennyezetre szerelhető. A WLAN konfigurációt és menedzselést egyszerűsíti a központosított menedzsment szoftver. A TP Link EAP220 saját portállal és automatikus RF menedzsmenttel rendelkezik, így ideális a nagyobb sűrűségű, intenzív igényes vállalkozások környezetében alkalmazni, mint például campusok, szállodák, bevásárlóközpontok, irodák. | ||
Kompakt IP kamera: Hikvision DS-2CD2042WD-I (4MP, 4mm, 0.01 lx, IR 30m-ig, WDR) K1777 kamera egy új sorozata (2.sorozat) az IP-kamerák és IP NVR-k kedvező áru eszközeinek, amelyet ajánlunk bárkinek, aki alacsony költséggel, nagy felbontású CCTV IP rendszert szeretne kiépíteni. A kompakt kamera kiváló minőségű 4 MP (2688 x 1520) CMOS szenzorral van ellátva, amely biztosítja a tökéletes videót még gyenge fényviszonyok mellett is. A kamera intelligens képelemző funkciókkal rendelkezik, mint a vonalon való áthaladás és behatolásjelzés egy meghatározott területre történő belépésnél. A H.264 tömörítés esetében, a felhasználó beállíthatja az érdekelt területet (ROI) - egy része a képnek fokozott videó átviteli paraméterekkel rendelkezik. | ||
Smart Gigabit Switch TP-LINK TL-SG2008 N29937 egy asztali készülék, amely egyenletes adatátvitelt biztosít 10/100/1000 Mbps sebességgel az Ethernet hálózatokon. A switch nyolc gigabit porttal rendelkezik (RJ45), sajátossága a fejlett biztonsági funkciók, a QoS, és több továbbfejlesztett forgalomirányítási feladatok a második rétegben. A forgalomirányítás feladatai közé tartoznak: támogatás a LACP protokoll és VLAN 802.1Q számára, hozzáférés-vezérlési listákhoz (ACL), QoS rétegek 2-4, Storm vezérlés, és IGMP betekintés. Ezek a jellemzők teszik a switchet egy jó és gazdaságos választásnak a hálózati megoldások számára a kis- és közepes méretű vállalkozásoknak. | ||
Újdonságok
2015. október 9. - SatKurier Díjak átadása! A díj a legjobb terméknek szólt a digitális televíziózás területén, amely a gálán került átadásra a digitális televízió kiállítás, a SAT Krak 2015 zárásaként. Idén a DIPOL cég kapta a szobrocskát a HDMI extenderek/konverterek a "Legjobb kiegészítők" kategóriában. A termékek sorozata lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy a HDMI jeleket hosszabb távolságra is el tudják juttatni különféle kábeleken keresztül.
2015. október 7. - Új Hikvision árlista. Ezen a napon sok Hikvision termék vált olcsóbbá, különösen az "Easy IP" sorozat, illetve a promócióban szereplő eszközök. A termékek széles skálája, a kiváló minőség, a versenyképes ár a fő oka annak a közös meggyőződésünknek, hogy a Hikvision termékek garanciát jelentek a költséghatékony, magas színvonalú, megbízható CCTV rendszerek kialakítására.
Érdemes elolvasni
Távoli megtáplálása MV multiswitcheknek SMATV rendszerekben. A tápegység feszültségének koaxiális kábelen történő eljuttatását korlátozza a kábel ellenállása. A feszültségesés egyenesen arányos az átfolyó árammal a kábelen. Az összes ellenállás (a belső, plusz a külső vezető) a TRISET-113 E1015 kábel kb 30 Ω/km. A H (18 V) vonalakon a SA-51 R70501 és az SA-901 R70901 erősítők képesek a multiswitch áramot akár 2 A-ig biztosítani... >>>bővebben
Írások, cikkek különböző témákról
FIGYELEM A webáruházunkba érkező 30.000 Ft. (bruttó) fölötti termékmegrendeléseknél a szállítási költség ingyenes, azaz ezekben az esetekben úgy a szállítási-és utánvételi költség nem kerül felszámolásra. Kérjük Tisztelt Vásárlóinkat, használják ki ezt a lehetőséget megrendeléseiknél!
Megtisztelő bizalmukat köszönjük!
FIGYELEM A webáruházunkba érkező 30.000 Ft. (bruttó) fölötti termékmegrendeléseknél a szállítási költség ingyenes, azaz ezekben az esetekben úgy a szállítási-és utánvételi költség nem kerül felszámolásra. Kérjük Tisztelt Vásárlóinkat, használják ki ezt a lehetőséget megrendeléseiknél!
Megtisztelő bizalmukat köszönjük!