No. 36/2015 (2015. november 9.)
Az InterBattery 2015 rendezvény ideje alatt Koreában, a Samsung két akkumulátor prototípusát mutatta be. Az egyikük, csíkos, amelyek felhasználhatók a "hordható elektronikában", vagyis olyan berendezésekben, amik beágyazottak nyakláncokban, karkötőkben, ruhákban. Ez azért is lehetséges, mert egy nagyon kis vastagságú akkumulátorról van szó (mindössze 0,3 mm) és annak egyedi rugalmassága fontos. A Samsung úgyszintén rendelkezik a legnagyobb kapacitás felületű akkumulátorral, amely jelentékenyen megnöveli a működési időt.
A koreai cég által bemutatott második akkumulátort smartwach karórákban fogják használni (egy karóra szíjában). Ennek a kapacitása akár 50%-al is magasabb lesz a ma is használatos megoldásoknál. A normál akkumulátornál az óra töltés nélkül 2 napig használható - a Band akkumulátor időtartama 3 napra növekszik.
A Samsung konkrétan még nem jelentette be az új akkumulátorárok sorozatgyártásának időpontját, de az alapos tesztek azt is sugallhatják, hogy hamarosan piacra kerülhetnek.
Univerzális TERRA IPTV fejállomás - egy példája a megvalósításnak.
Az egyik szálloda tulajdonosa válaszút elé került, amikor döntenie kellett a megfelelő TV rendszer kialakításáról a szállodájában. A tipikus megoldás hagyományos fejállomással és a rádiófrekvenciás jelek koaxiális kábeleken történő elosztása gyakorlatilag lehetetlen volt, mert hiányzott az ilyen jellegű kábelezés az épületben és a nagy probléma pedig az új kábelek telepítése lett volna. Azonban az épületbe már korábban felszerelték a számítógépes hálózatot, amely sodrott kábelekre volt alapozva. Szóval, a választás egyszerű volt - TERRA fejállomás IPTV. A TERRA IPTV fejállomás megbízható és könnyen konfigurálhatók az IPTV streamerekkel, amelyek átkonvertálják a földi DVB-T/T2, DVB-C és/vagy műholdas DVB-S/S2 adásokat IP-streamekbe. A fizetős tv csatornák dekódolása is lehetséges.A TERRA IPTV fejállomás három sti410C R81604 és három sdi410C R81608 modul összetevőkből áll és a képen ezek láthatók. A szett különböző moduljai biztosítják a földfelszíni SD/HD-csatornák és műholdas SD/HD adások vételét (3 multiplexéről 3 transzponderén, köztük fizetős csatornákkal) IP stream formában. A modulok az UP413 R82533 tápegységről vannak megtáplálva.
A TERRA IPTV rendszer fő előnye:
- lehetőség TV-t nézni PC-ken, laptopokon, stb. ingyenes appon,
- fizetős csatornák dekódolása (multidescrambling),
- sodrott kábelek használata, mint átviteli közeg,
- csatornák átkonvertálása egy multiplexről (1 modul),
- alacsony energiafogyasztás,
- IP multicast technológia tárolja a hálózati erőforrásokat,
- nincs szükség köztes szoftverre,
- egyszerű mód a hatótávolság növelésére (média konverter és az optikai szál használatával).
Melyik HDMI kábelt célszerű választani?
A HDMI-kábel standard verziói meghatározzák a kábel hosszát és típusát, beleértve a vezetékek keresztmetszetét (AWG). A HDMI standard verzió megadja az adatátviteli paramétereket és egyéb jellemzőket. A HDMI 1.3 kábelt most váltja fel az 1.4-es verziója, amely lehetővé teszi a 3D videó átvitelt és a megosztott internet-kapcsolatot.A HDMI 1.4 verzió egy fontos mechanizmusa a HDMI Ethernet csatorna (HEC). Az Ethernet csatorna lehetővé teszi a gyors, kétirányú kommunikációt az internet és a HDMI eszközök között. A csatlakoztatott készülékek küldhetnek és fogadhatnak adatokat akár 100 Mbps sebességgel. Ezzel a megoldással nincs szükség külön Ethernet-kábelre az egyes HDMI eszközökhöz, elegendőnek mutatkozik csak az egyik eszközt a LAN/internethez csatlakoztatni, általában a monitort/televíziót.
HDMI 1.3 és az alacsonyabb verziók nem biztosítanak Ethernet kapcsolatot,
minden eszköz a hálózati interfésszel további kapcsolatot igényel.
HDMI 1.4 kábelek elosztják az Ethernet csatlakozást az egyik eszközről a többire.
A HDMI kábel vezetékeinek egyik legfontosabb paraméterét írja le az AWG (American Wire Gauge) - egy szabványosított amerikai rendszer, amely a szolgáltatásnál a tömör vezeték átmérőjét használja fel. A hosszú HDMI kábel vezetékeinek alacsonyabb AWG számmal kell rendelkezniük (vastagabb).
A HDMI kábelek a fajta tekintetében is különböznek egymástól: kerek, megerősített acél zsinórral, vagy lapos, amelyek könnyen elhelyezhetők, pl. a szőnyeg alá. A DIPOL az 1.4-es HDMI kábelek széles skáláját kínálja fel, 0,5-20 méter között.
A HDMI kábelek a fajta tekintetében is különböznek egymástól: kerek, megerősített acél zsinórral, vagy lapos, amelyek könnyen elhelyezhetők, pl. a szőnyeg alá. A DIPOL az 1.4-es HDMI kábelek széles skáláját kínálja fel, 0,5-20 méter között.
Fémszövetes HDMI kábelek :
| Lapos HDMI kábelek:
|
Optikai szál átviteli ablakok.
Az adattovábbításnál optikai szálakon rendszerint egy (vagy több) "távközlési ablakot" használnak - a hullámhossz sávokban, amelyek a legkedvezőbb erre a célra. Az ablakok kiválasztása tulajdonságaik alapján történik a jel csillapítása és az átviteli közeg figyelembe vételével.Az optikai szálakban a jel csillapításának három fő oka van:
- hullámvezető veszteség - eredményei nem egyenletesek, a szálak tökéletlen felépítésűek a gyártási folyamat során. Ez vonatkozik a mag geometriájára és az egyenetlen törésmutatójára a magban és a burkolatban;
- abszorpció - fényenergia felszívódása a szál részecskéknél; ez erősen függ a mag adalék anyagok hozzáadásának a módszerétől, a gyártási folyamattól és főképpen a tisztaságtól; fokozott abszorpciót okoz a króm, réz, vas atomok és különösen OH ~ ionok (nedvesség);
- Rayleigh szórás - ez abból áll, hogy a szórási fényimpulzus minden irányban inhomogén eredményt produkál a törésmutató a magban, miatta kis változások vannak az üveg a sűrűségében vagy összetételében. A Rayleigh-féle szórás fordítottan arányos a hullámhossz negyedik hatványával.

Az átviteli ablakok kiválasztása a jel csillapításának paraméterein alapszik, amit az átviteli közeg okoz a hullámvezetés abszorpciója és a Rayleigh szórási veszteségekkel.
Az egyes átviteli technikák kivitelezése a speciális távközlési ablakokkal történik, például a DWDM multiplex technika főleg a harmadik és a negyedik ablakokat használja. A technika fejlődésének köszönhetően az optikai szálak gyártása során lehetséges volt, hogy csökkentsék a hatását az OH- ionoknak az 1400 nm-es hullámhossz közelében (G.652D rost), és sikerült létre hozni egy másik, ötödik átviteli ablakot.
Hogyan indítható manuálisan a videó és screenshot felvétel a Signal IP kamerákból.
A Signal IP kamerái lehetővé teszik a manuális indítását a videó és screenshot felvételeknek további szoftverek nélkül. Bejelentkezés után a kamerába IE böngészőn keresztül (alapértelmezés szerint - a felhasználói név: admin, jelszó: admin), a főmenü biztosítja a Record és Capture gombokat. A Record gomb megnyomásával a felhasználó elkezdi rögzíteni a videót a merevlemezen a számítógép böngészőjén futtatva (alapértelmezés szerint a C:/Recordaddres/IP cameras útvonalon). A felvétel leállításához, a felhasználónak meg kell nyomnia a gombot. Hasonlóképpen a Capture gomb megnyomása után, a felhasználó menti a screenshotot (alapértelmezés szerint - a C:/Capture/camera IP address helyére).A Signal IP kamera menüjének nézete a bejelentkezés után IE böngészőn keresztül
(a "Record" és a "Capture" gomb a sárga keretben kijelölve)
(a "Record" és a "Capture" gomb a sárga keretben kijelölve)
Riasztási bemenet/kimenet irányítása CCTV IP rendszerekben.
A modern videó felügyeleti rendszerekbe gyakran integrálhatók jelző eszközök és működtető egységek. Az integráció megvalósítható a kamerák és/vagy NVR-k riasztási be- és kimeneteinek a felhasználásával. Például, egy riasztási bemenet csatlakoztatható egy érzékelőhöz, amely kiválthatja a videó kamera felvételét. A kimenete kiválthatja a kisteljesítményű működtető indítását (max. 12 VDC, 1 A), mint az SPL-2010 R G4020 jelzőkészüléket.
Az IVMS alkalmazás I/O vezérlő ablakának nézete.
A riasztási be-és kimenetek vezérlése közvetlenül elvégezhető az NVR-ről, vagy van egy sokkal kényelmesebb módja az IVMS-4200 alkalmazás segítségével. Az alkalmazás lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy figyelemmel kísérje, és változtassa a be- és kimenetek állapotát távolról.
DVB-T/T2 Receiver Ferguson Ariva T750i A99315 DVB-T vevőkészülék a szabadon fogható földi sugárzású csatornák MPEG-2/MPEG-4 rendszerekben működő adásainak vételére alkalmas, amely tökéletes képminőséget biztosít mind a normál felbontású (SD) és nagyfelbontású (HD) képeknél, valamint kiváló hangminőséggel rendelkezik (Dolby Digital Plus). A beépített USB port lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy rögzítse a jelenleg nézett programokat egy USB-memóriával rendelkező eszközön (PVR funkció) és a felvételeket lejátssza, valamint a gazdag multimédiás tartalmakat is beleértve az MP3 fájlokat, MKV és XviD videókat. A készülék fogyasztása kevesebb, mint 1 Watt készenléti üzemmódban. | ||
Signal HDMI Extender (over power line) H3611 ehetővé teszi a felhasználónak, hogy egy nagy felbontású HDMI jelet küldjön (műholdvevőről, számítógépről, multimédia lejátszóról, Blu-ray lejátszóról, stb), HD vételére képes televízióra vagy monitorra a már meglévő otthoni, irodai, stb. elektromos hálózatán keresztül. | ||
Self-supporting Universal Cable ULTIMODE FC.E-2SM (2x G.657A2) L7202 egy univerzális optikai kábel LSOH köpennyel, amelyet egyaránt lehet kültérben és beltérben használni. A megerősített aramidszálakkal a kábel ellenáll a 800 N-os terhelésnek és feszítési távolsága 150 m is lehet. Ennek köszönhetően, a kábel ideális függesztett vonalak kiépítésénél, pl. biztonsági kamerák és a hozzáférési pontok csatlakoztatásához, amelyek oszlopokon kerültek elhelyezésre. A kábel két egymódusú G.675A2 szálból áll (átmérője 250 μm, minimális hajlítási sugara 7,5 mm). | ||
Új könyvtár címek
A SADP (ang. Search Active Device Protocol) egy ingyenes és könnyen használható segédprogram a Hikvision IP kamerák és Hikvision DVR/NVR helyi hálózaton történő keresésére. Az online kereső eszköz felhasználható a hálózati paraméterek megváltoztatására a Hikvision eszközöknek, beleértve a jelszócserét vagy az alapértelmezett jelszavak alkalmazását (ha a felhasználó elvesztette/elfelejtette a jelszavát). Megszünteti a duplikált IP-címek problémájának (gyakran előfordul számos új eszköz csatlakoztatása után), még ugyanabban a hálózati osztályban...
>>>bővebben
>>>bővebben
Érdemes elolvasni
EXIR infravörös technológia. A Hikvision IP kamerák 2, 3 és T ház típusok IR fényforrásai Exir technológiával készülnek. Ezek a források az új fénykibocsátó technológián alapulnak, amelyek akár 30% -kal nagyobb hatékonysággal bírnak, mint a hagyományos LED tömbök. Továbbá, az általuk kialakított LED fény egy téglalap alakú annak érdekében, hogy a kamera látóteréhez illaszkedjen (4: 3 vagy 16: 9 képarány). Ez tovább növeli a hatékonyságát a világításnak és megszünteti a túlzott fény intenzitást a központi részén a jelenetnek, ami a legtöbb IR reflektort jellemzi. Az Exir reflektorok sokkal jobb és egyenletesebb fényerő elosztást biztosítanak, beleértve a jelenetek sarkait is, ugyanakkor csökkenti a környezeti fényszennyezést... >>>bővebben
Képek a IR fényeloszlásról. Egy hagyományos IR reflektor (balra)
Exir IR reflektor (jobbra) Az Exir reflektorból származó infravörös fény illeszkedik a kamera téglalap alakú látómezejéhez, beleértve a sarkokat is.
Exir IR reflektor (jobbra) Az Exir reflektorból származó infravörös fény illeszkedik a kamera téglalap alakú látómezejéhez, beleértve a sarkokat is.
Írások, cikkek különböző témákról
FIGYELEM A webáruházunkba érkező 30.000 Ft. (bruttó) fölötti termékmegrendeléseknél a szállítási költség ingyenes, azaz ezekben az esetekben úgy a szállítási-és utánvételi költség nem kerül felszámolásra. Kérjük Tisztelt Vásárlóinkat, használják ki ezt a lehetőséget megrendeléseiknél!
Megtisztelő bizalmukat köszönjük!
FIGYELEM A webáruházunkba érkező 30.000 Ft. (bruttó) fölötti termékmegrendeléseknél a szállítási költség ingyenes, azaz ezekben az esetekben úgy a szállítási-és utánvételi költség nem kerül felszámolásra. Kérjük Tisztelt Vásárlóinkat, használják ki ezt a lehetőséget megrendeléseiknél!
Megtisztelő bizalmukat köszönjük!