TÁMOGATÁS
Heti Hírmondó
Heti Hírmondó TV-SAT, CCTV, WLAN
No. 3/2017 (2017. január 16.)
Norvégia megkezdte az FM rádióadók lekapcsolását. 2017. január 11. Norvégia megkezdte az FM rádióadók lekapcsolását, ami egyértelműen a digitális rádiós szolgáltatásokat jelenti a jövőben. Az első régió, ahol az analóg lekapcsolása valójában megtörtént Nordland megyében volt. Néhány helyi FM rádióállomás azonban engedélyt kapott arra, hogy továbbra is analóg adásokat sugározzon a 2022. évvel bezárólag.

A digitális rádió Norvégiában történő fejlesztését és az analóg lekapcsolás folyamatát más európai országokban is figyelemmel kísérik, például Lengyelországban, ahol a DAB+ fejlesztése gyakorlatilag megállt. Érdekes módon a legtöbb norvég nem elégedett a kormány döntésével - kétharmada a válaszadóknak (a felmérés az Ipsos intézet által lett készítve) szemben áll a digitális műsorszórásra való áttéréssel. A digitális átállás, mint a DVB-T esetében is megtörtént, magában foglalja a régi rádiók újra cserélését, a jóval drágább digitális változatokra.
Norvégia, Nagy-Britanniához hasonlóan, már korábban kifejlesztette a DAB digitális rádió szolgáltatásokat, még a kilencvenes években a múlt században. A teljes átállási folyamatot a digitális műsorszórásnál figyelembe veszik más országok is, Dánia, Svédország, Svájc és Dél-Korea.
További információkat olvashat a DAB/DAB+ digitális rádiózásról szóló egyik cikkünkben A DAB+ megvalósítása Lengyelországban.
DVB-T/T2/C - DVB-T (COFDM) transzmodulátor és csatornakonverter. Tíz vagy még több év után az alacsony minőségű koaxiális kábelek, amelyeket közösségi antenna rendszerekben használnak, elvesztik a kezdeti (ami akkor sem volt olyan túl magas) paramétereket. Az árnyékolási hatékonysága csökken és a csillapítása növekszik, különösen a magasabb frekvenciákon. Ez súlyosan akadályozza a digitális televízióadások vételét.
A csatornakonverterek alkalmazása lehetővé teszi a DVB-T multiplexek áthelyezését más, alacsonyabb csatornákra. Ez megszünteti azt a problémát, hogy túl magas a csillapítása a régi kábeleken a magasab csatornáknak. A fejlettebb csatornakonverterek stabilizálják a kimeneti jel szintjét is függetlenül a bemeneti jeltől. TTX-410C R81615 modul képes átalakítani a DVB-T csatornákat a 47-862 MHz-es tartományon belül. Az R81615 modul főbb jellemzői tartalmazzák: magas szelektivitást biztosít a SAW szűrők alkalmazásának köszönhetően, MER ≥ 35 dB, maximális kimeneti szint 90 dBμV, AGC. Néhány korrekciót elvégezhet a TS paramétereknél (regeneráció, szűrés stb), megváltoztatja a jelet (DVB-T/T2/C) DVB-T COFDM formátumba. A készülék két üzemmódban működik:
| |
Konfigurációs eszköz Rack szekrényekhez. A www.dipolnet.com egy egyszerű mechanizmust kínál, a kompatibilis tartozékok listájával a kiválasztott RACK szekrény számára. Amikor kiválasztjuk a kiegészítőket a rack szekrényekhez, a felhasználónak alaposan meg kell figyelni, hogy azok kompatibilisek legyenek a a szekrények különféle modelljeivel. Egyes összetevők más modellekhez passzolnak, például nagyobb mélységűek, vagy egy másik módszert kell követni a szerelési tartozék beépítésénél (például egy ventilátor esetén).
A felhasználó egyszerűen megnyitja a kiválasztott RACK szekrényt, például R912018, majd rákattint a "Tartozékot hozzáad" gombra, jobb oldalon fent (az alábbi képen egy piros vonal a gomb körül).
Az új ablak tartalmazza a kompatibilis tartozékok listáját:
Két IP kamera egy oszlopon, videó átvitel optikai szálon. Kiterjedt felügyelő rendszerek oszlopokon elhelyezett kamerákkal gondos tervezést igényelnek, beleértve a berendezések kiválasztását, ami szükséges az optikai szálak jelátvitelénél és a tápfeszültség ellátás biztosításánál. A korlátozott hely miatt, a szerelőknek minimalizálnia kell a kiegészítő eszközök számát és méretét a védő burkolatának méretéből kifolyólag.
Ilyen esetekben az ideális megoldás, az L11542 médiakonverter beépítése 2 portos switch alkalmazásával. Így nincs szükség további switchek és tápegységek elhelyezésére. A csatlakoztatott eszközök száma a valóságban ezáltal a minimumra csökkenthető. A koncepciót az alábbi ábra mutatja.

Az L11542 Ethernet média konverter alkalmazása beépített kapcsolóval a két IP kamera jeleit egymódusú szálon keresztül továbbítja. Ez a tipikus kültéri optikai kábel LSZOH köpennyel rendelkezik, így nem lehet telepíteni az épületek belsejében hosszabb távon mint 15 m.
Felvételek átalakítása Hikvision eszközökről. A Hikvision DVR/NVR-ek és IP kamerák felvételei a videó felügyeleti adatokat szabadalmaztatott formátumban tartalmazzák. A formátum előnye, hogy képes a vízjelet és egyéb adatokat egy fájlban integrálni. Szükség esetén, a felhasználó által használt eszközök formátumát, ami H.264 vagy MPEG4 formában készült átalakíthatja a VSPlayer alkalmazás segítségével. Az eszköz lehetővé teszi a felhasználó számára a videó felbontást, képváltást és a bit rátát megváltoztatni, az audió kódolást választva.
IP kamera alkalmazása audió csatornával röntgen laboratóriumban. Gyakran van szükség egy olyan szoba megfigyelésére, ahol mind a vizuális, mind a hangalapú kommunikáció megvalósítására igény mutatkozik két hely között mindkét irányban. Egy példa lehet erre egy röntgen laboratórium, amelyben a gyakorló orvosok nem bent a röntgenberendezések éles működése során foglalnak helyet a helyiségben.
Egy ilyen projekt alapja lehet a Hikvision DS-2CD2142FWD-IS K17362 kamera audió bemenettel és kimenettel az ajánlott iVMS-4200 szoftverrel. A kamera egy mikrofonnal van ellátva (például M1916), amely csatlakozik az audió bemenethez és egy aktív hangszóróval (például számítógép hangszóró), amely a hangkimenethez kapcsolódik és ezt a röntgenszobában kell telepíteni. Az operátori helyiségben be kell szerelni egy PC-n futtatott iVMS-4200 szoftvert, amely lehetővé teszi a kamerát hozzáadni. Természetesen a számítógépet is fel kell szerelni egy mikrofonnal és hangszóróval. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a kezelő figyelemmel kísérje a röntgen szobát a beteggel és kommunikálhat vele, a beteg ugyanolyan hangkommunikációs lehetőséggel rendelkezik az orvossal.

Egy alkalmazása a K17362 IP kamerának audió bemenettel és kimenettel egy röntgen laboratóriumban
SAT IF/IF Csatornakonverter TERRA cs432 R81432 átváltják az egyes műholdas transzponderek frekvenciáját és kiegyenlíti azok szintjét. A frekvencia átváltása az első SAT IF tartományon belül történik ( az LNB azonos kimenetén a frekvenciatartományban). Az IF/IF konverter lehetővé teszi a felhasználónak kiválasztani és összekapcsolni a transzpondereket (TV csatorna csomagok), amelyeket a rendszerben kell elosztani. | ||
Száloptikás csatlakozó doboz: Tracom FTTX ODU 3in-12S L56020 egy száloptikás csatlakozó doboz 3 belépési ponttal. Ezt dobozoz típust használják a szálak és az elágazó csomópontok védelmére. A doboz falra szerelhető kültéri vagy beltéri helyszíneken, elsősorban FTTH és FTTB rendszerekben. | ||
DVB-T antenna TELMOR Digit Activa (fehér) A6080 DVB-T antennát a DVB-T jelek VHF (174-230 MHz) és az UHF (470-790 MHz) sávban történő vételélre tervezték. A beépített erősítő csak az UHF sávban növeli a jelszintet. A kompakt antenna felhasználható azokon a területeken, ahol a jel szintje elfogadható. Felszerelhető (vízszintes helyzetben) tetőkre, falakra, erkélyekre, kempingekben, valamint lakókocsikra. | ||
Írások, cikkek különböző témákról
FRISS!!!
A MinDigTV Extra Dekóder akció 2016. októberében kezdődött el és tovább folytatódik a "Karácsonyi akcióban"! Bővebben olvashat róla itt.
MinDigTV EXTRA Ügyfélszolgálati Pont Debrecenben.
Antenna Hungária Zrt. Ügyfélszolgálati pontot létesített a Dipol Hungaria Kft. 4026 Debrecen Mester u. 3-5 sz. alatti Antenna Kisáruház üzletében. A MinDigTv Extra előfizetésekkel kapcsolatos összes előfizetői ügyek intézése helyben, személyes felkereséssel elintézést nyerhet. Új szerződések kötése, előfizetői kártyák vásárlása, kedvezményes eszközök beszerzése (készülékek, kártyamodul, antennák, szerelési anyagok, stb.) akciós termékek értékesítése, díjbefizetés, aktiválás és különböző változtatások kérésre történő módosítása.
Nyitva tartás:
FRISS!!!
A MinDigTV Extra Dekóder akció 2016. októberében kezdődött el és tovább folytatódik a "Karácsonyi akcióban"! Bővebben olvashat róla itt.
MinDigTV EXTRA Ügyfélszolgálati Pont Debrecenben.
Antenna Hungária Zrt. Ügyfélszolgálati pontot létesített a Dipol Hungaria Kft. 4026 Debrecen Mester u. 3-5 sz. alatti Antenna Kisáruház üzletében. A MinDigTv Extra előfizetésekkel kapcsolatos összes előfizetői ügyek intézése helyben, személyes felkereséssel elintézést nyerhet. Új szerződések kötése, előfizetői kártyák vásárlása, kedvezményes eszközök beszerzése (készülékek, kártyamodul, antennák, szerelési anyagok, stb.) akciós termékek értékesítése, díjbefizetés, aktiválás és különböző változtatások kérésre történő módosítása.
Nyitva tartás:
- Hétfőtől péntekig 08.30-17.00,
- Szombat, vasárnap ZÁRVA
Új! MindigTV Extra előrefizetett kártyák értékesítése egyéni előfizetők és viszonteladók, szerelők részére webáruházunkban: antennak.hu
Mindent egy helyen! Jó vételt kínálunk!
ELŐRENDELÉS
Lehetőség az érdeklődők számára a hetenként megjelenő Heti Hírmondó számait díjmentesen elektronikus postán eljuttatni, kérjük az e-mail címét megadni:
ELŐZŐ SZÁMBAN
HETI HÍRMONDÓ ARCHÍVUM
JÓ ÁRAT KÍNÁLUNK
ÚJAK KÖNYVTÁRUNKBAN
ÉRDEMES ELOLVASNI












